Már lehet pályázni a vállalkozások technológiaváltó támogatására

Forrás: MTI

A kedvezményezettek azok a legalább 3 főt foglalkoztató mikro-, kis-, és középvállalkozások, amelyek rendelkeznek legalább 1 lezárt, teljes üzleti évvel. Olyan, kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók és egyéni cégek pályázhatnak, amelyek nem tartoznak a KATA hatálya alá.

A magyar kormány a járvány okozta válság után az uniós országok közül elsőként juttatta a hazai cégeket technológiafejlesztést is lehetővé tevő, példátlanul nagy összegű beruházásösztönző támogatáshoz, mert csak a vállalkozásokkal partnerségben lehetünk az évtized nyertesei. A nagy érdeklődés mellett zajló Technológiaváltó támogatási programban eddig 1700-nál is több vállalkozás kapott összesen több mint 210 milliárd forint támogatást és a mai naptól újabb 100 milliárd forintra lehet pályázatot benyújtani a GINOP Plusz keretében - jelentette be György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerdán kiadott közleményében.

Hangsúlyozta: a 2021-2027-es fejlesztési ciklusban is a mikro- kis és középvállalkozások támogatását helyezzük a fókuszba, erre fordítjuk az uniós források legnagyobb részét. Az a célunk, hogy ezeket a forrásokat minél gyorsabban a magyar vállalkozások és gazdaság újraindítására, támogatására tudjuk fordítani. Ezért is jelentős, hogy a magyar gazdaság helyzete, az erős és stabil költségvetés lehetővé teszi az új pályázatok előfinanszírozását hazai forrásból.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz felhívására beérkező támogatási kérelmekről az értékelés alapján elért pontszám sorrendjében születik döntés. A kérelmek legalább 24 órán keresztül lesznek beadhatók. A benyújtás legkorábban a huszonnegyedik óra végén függeszthető fel, amennyiben az igényelt támogatások összege eléri vagy meghaladja az adott benyújtási szakaszban rendelkezésre álló keret 130 százalékát.

A pályázat célja a termelő és a szolgáltató ágazatokban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, technológiai és szervezeti megújulásának elősegítése. Ezért támogatja a vállalkozások technológiafejlesztését - beleértve az infokommunikációs technológia fejlesztését és az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét -, továbbá az infrastrukturális és ingatlan beruházásokat, a tanácsadási és képzési szolgáltatások igénybevételét, valamint a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazását.

A pályázat keretében a vállalkozások 10 és 200 millió forint közötti támogatást igényelhetnek fejlesztéseik megvalósításához, amely formája feltételesen vissza nem térítendő. A támogatás intenzitása maximum 70 százalék, azaz minden 100 forint értékű beruházásból maximum 70 forintot vállal át az állam.

  A kedvezményezettek azok a legalább 3 főt foglalkoztató mikro-, kis-, és középvállalkozások, amelyek rendelkeznek legalább 1 lezárt, teljes üzleti évvel. Olyan, kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók és egyéni cégek pályázhatnak, amelyek nem tartoznak a KATA hatálya alá.

A pályázatok benyújtása két ütemben zajlik. Az első, 80 milliárd forint keretösszegre a mai nappal megnyíló benyújtási szakaszban a Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld és a Dél-Alföld régiókból pályázhatnak a vállalkozások. A fennmaradó 20 milliárd forintra a második benyújtási szakaszban, 2022. január 27-től a Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl és Pest régiók vállalkozásainak lesz lehetőségük kérelmet benyújtani.

További információk és a pályázati felhívás a palyazat.gov.hu oldalon érhető el. Emellett az érdeklődők a megújult vállalkozói információs portálon (www.vali.hu) személyre szabottan tájékozódhatnak a részletekről.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra