Meghirdették a Vállalkozó Start II programot

Forrás: MTI

18 és 64 év közötti magyar állampolgárok pályázhatnak, akik legalább általános iskolai végzettséggel rendelkeznek más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkeznek és ezekben nem töltenek be vezető tisztséget. Az érintettek a képzést követően, részletesen kidolgozott üzleti tervük elfogadása után alapíthatják meg vállalkozásukat, aminek kezdeti költségeire legfeljebb 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak

Több mint ezer új vállalkozás jöhet létre az augusztus elsején induló Vállalkozó Start II program keretében - mondta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Vállalkozások Országos Szövetségének (VOSZ) szakmai rendezvényén.

A Vállalkozó Start I program eredményeit értékelve elmondta, hogy az abban résztvevő cégek több mint 80 százaléka azóta is működik és támogatás nélkül is megállja a helyét.

A magyar kormányzat a munkahelymegtartó programok mellett az új munkahely létrehozását is támogatja és fontosnak tartja a kkv-szektor segítését, ezt szolgálja az induló vállalkozóvá válást elősegítő Vállalkozó Start II program - fogalmazott.

A kkv-k munkaerőpiaci súlyát ismertetve elmondta, hogy a mikro, kis- és középvállalkozások a foglalkoztatottak kétharmadának adnak munkát, miközben a vállalatok által előállított hozzáadott érték kevesebb mint felét adják és a beruházásokon belül súlyuk mintegy egyharmad.

Hozzátette: 2013-tól folyamatosan nőtt a működő vállalkozások száma, 640 ezerről 1 millió fölé.

Az új vállalkozások száma 2022-ben 154 ezer volt, az előző évi 96 ezer után - tette hozzá.

A foglalkoztatáspolitikában végrehajtott fordulat eredményét értékelve emlékeztetett: 2010-ben 3,75 millió foglalkoztatott, több mint 700 ezer regisztrált álláskereső volt az országban, egyes megyékben a munkanélküliségi ráta meghaladta a 20 százalékot a közfoglalkoztatottak száma pedig 300 ezer fölött volt. Tíz év alatt sikerült egymillió új munkahelyet létrehozni a magánszektorban. A foglalkoztatási ráta az Eurostat által is vizsgált 20-64 éves korosztályban 2022 végére 80,2 százalékra emelkedett a 2010-es 60 százalékról.

A potenciális munkaerőtartalék azokban a régiókban a legmagasabb, ahol legkisebb az igény az új foglalkoztatottak bevonására, ezért a beruházásokat kell oda vinni ahol a munkaerő rendelkezésre áll - mondta. A megfelelő képzettségű munkaerő megtalálása a keleti régió nagy városaiban, mint Debrecen, Nyíregyháza vagy Miskolc is egyre nagyobb gondot okoz - fejtette ki.

Kiemelte: a kormányzat feladata, hogy megtalálja és támogassa azokat a kkv-kat, amelyek képesek a nagy multinacionális cégek beszállítójává válni.

Garami Erika, az OFA Nonprofit Kft. programkoordinátora az induló vállalkozások támogatását célzó Vállalkozó Start II program részleteit ismertetve elmondta, a pályázati alapfeltétel, hogy csak 18 és 64 év közötti magyar állampolgárok pályázhatnak, akik legalább általános iskolai végzettséggel rendelkeznek más vállalkozásban többségi tulajdonnal nem rendelkeznek és ezekben nem töltenek be vezető tisztséget.

Az érintettek a képzést követően, részletesen kidolgozott üzleti tervük elfogadása után alapíthatják meg vállalkozásukat, aminek kezdeti költségeire legfeljebb 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak, ebből 3 millió forint a bérre és járulékokra fordítható, a maradék 1,5 millió forintot pedig egyéb eszközbeszerzésre, cégalapításra használhatják fel az érintettek.

A programban 12 hónapig kapnak támogatást az induló vállalkozások, amelyeknek további 12 hónapig fenn kell tartani működésüket.

A programhoz kapcsolódó regisztrációs felület 2023. augusztus 1-én indul, regisztrálni az OFA Nonprofit Kft. elérhetőségein keresztül lehet.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra