Megjelent a csok plusz új otthonteremtési program részletszabályait tartalmazó rendelet

JOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: CSOK Plusz


A jövő január 1-jétől elérhető kedvezményes hitelkonstrukciót gyermekvállalás előtt álló és már gyermekes házaspárok egyaránt igénybe vehetik, ha újabb gyermeket, gyermekeket szeretnének.  Az akár 50 millió forintos, legfeljebb 3 százalékos kamatú hitel az ország teljes területén igényelhető az első közös otthon megszerzéséhez, a meglévőből nagyobb értékű otthonba költözéshez, vagy a családi otthon bővítéséhez.

"A kormány kiemelt célja minden támogatást megadni ahhoz, hogy a vágyott gyermekek megszülessenek és a családok feje fölött biztos tető legyen" - közölt a közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Ezért a kabinet jövő január 1-jétől csok plusz néven minden korábbinál nagyobb mértékű otthonteremtési támogatást indít.

A most megjelent kormányrendelet szerint az egyedülállóan kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamatú hitelt 15, 30, vagy akár 50 millió forintos összeggel vehetik igénybe a gyermeket tervező házaspárok, attól függően, hogy hány gyermekük van, és hány gyermeket terveznek még.

A csok plusz lehetőségével azok a családok élhetnek, ahol a feleség még nem töltötte be a 41. életévét, de 2025 végéig a 12. hetet betöltött várandósság esetén ezen életkor betöltése után is igényelhető a konstrukció.

Ugyancsak a most kihirdetett jogszabály szerint a vágyott gyermekek megérkezésekor további kedvezmények vehetők igénybe: az első gyermek érkezésekor - már a magzat 12 hetes korától - legfeljebb egy évig szüneteltethető a hiteltörlesztés, a második és minden további gyermek érkezésekor pedig 10-10 millió forinttal csökken a fennálló kölcsöntartozás, amihez ugyancsak elegendő a 12 hetes várandósság igazolása.

A hitelprogrammal a kormány célja, hogy a reálisnak mondható lakáscélok elérését támogassa, ezért az első közös otthon megszerzése esetén legfeljebb 80 millió forintos ingatlan értékhatárig, a másik ingatlanba költözés vagy a bővítés esetén pedig legfeljebb 150 millió forintos értékű ingatlan esetén igényelhetik a családok a csok plusz konstrukciót.

A csok pluszt az ötezer fő alatti lélekszámú kistelepüléseken a gyermeket vállaló házaspárok akár a falusi csokkal együtt is igénybe vehetik 2024. január 1-jétől, a többi településen pedig az eddigi csok konstrukció helyett igényelhető.

A csok az idei év végéig igényelhető, a változások a családok csokkal megszerzett jogosultságait nem érintik.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra