Megkezdődött a mezőgazdasági termelők területalapú támogatási előlegének átutalása

Forrás: MTI

Címkék: területalapú támogatás


A területalapú támogatások kifizetésének előkészítésében közel 500 falugazdász és 200 kamarai tanácsadó vett részt, hogy az ügyfeleknek ne okozzon gondot a kérelmek benyújtása, s minden felmerülő kérdésükre választ kapjanak. Legalább 20 féle jogcímen 176 ezren nyújtottak be kérelmet.

Egy gombnyomással jelképesen elindította az idei területalapú támogatások előlegének átutalását a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára kedden, sajtótájékoztatón; a különleges tejtámogatás előlegeinek kifizetése szerdán kezdődik.

Czerván György egy főképp gyümölcstermesztéssel foglalkozó családi gazdaság központjában, az Érd melletti Elvira majorban elmondta: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) 2012. évi területalapú támogatásának összege eléri a 294 milliárd forintot, ami 14 milliárddal több mint a tavalyi keret volt. A támogatás összege hektáronként legfeljebb 60 ezer 963 forint lehet.

Az államtitkár elmondta: kedden 66 milliárd forintnyi előleg kifizetése kezdődik meg, december elejéig összesen 140 milliárd forintot utal át előlegként az MVH.

Elsőként azon kérelmek teljesítésére kerül sor, amelyeknél a lezárt ellenőrzések alapján kalkulálható volt az előleg nagysága.
 
Czerván György szólt arról is, hogy a különleges tejtámogatás előlegeinek kifizetése szerdán kezdődik. E támogatás idei keretösszege 6,4 milliárd forint.

Az államtitkár kitért az aszálykárokra is, mint mondta, a nagy szárazság miatt 40 százalékkal kevesebb kukorica, és feleannyi szálas takarmány termett, mint korábban. A kormány számos intézkedést hozott, például új kárenyhítési rendszer bevezetéséről döntött az érintett gazdálkodók érdekében, emellett kezdeményezte Brüsszelben, hogy kiemelten foglalkozzanak az aszály következményeinek mérséklésével. A kezdeményezést 15 tagállam támogatta.

A területalapú támogatások kifizetésének előkészítésében közel 500 falugazdász és 200 kamarai tanácsadó vett részt, hogy az ügyfeleknek ne okozzon gondot a kérelmek benyújtása, s minden felmerülő kérdésükre választ kapjanak - mondta Palkovics Péter, az MVH elnöke. Közlése szerint legalább 20 féle jogcímen 176 ezren nyújtottak be kérelmet, közülük a korábbival azonos termékszerkezetben gazdálkodóknak felkínálták a tavalyi támogatást, amit egyetlen „kattintással” jóvá is hagyhattak.

Palkovics Péter megjegyezte, hogy 3.700 igénylővel további egyeztetéseket kell lefolytatni az első részlet kézhezvétele érdekében, körülbelül 3 ezer kérelmező pedig nem kaphat előleget, mert nem teljesítette az előírt feltételeket.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra