Mindhárom lakossági energiahatékonysági pályázatnál felfüggesztették a beadásokat

Forrás: MTI

Címkék: energiahtékonyság


Bizonytalan időre felfüggesztették a pályázatok befogadását a hűtőgépek és fagyasztók cseréjére, a kazáncserére, illetve a nyílászárók cseréjére - derül ki a pályázatkezelő ÉMI Nonprofit Kft. honlapján megjelent tájékoztatóból.

A háztartási gépek cseréjére hétfőtől lehetett jelentkezni, a fűtéskorszerűsítési pályázatra keddtől, a homlokzati nyílászárók cseréjére pedig az eredeti ütemterv szerint szerdától fogadták volna be a pályázatokat.

Az ÉMI kedden délelőtt már jelezte, hogy bizonytalan időre, a rendszerben jelentkezett műszaki problémák megoldásáig a kazáncsere-pályázatok befogadását felfüggeszti. A társaság közölte: a fejlesztők és rengeteg pályázó is jelzett problémákat az online rendszerben, így azt teljes körűen tesztelni kell. A szakemberek már dolgoznak a probléma elhárításán, azt azonban a társaság nem tudta megmondani, mikorra oldják meg a problémát, s mikor lehet pályázni.

Az ÉMI honlapján megjelent közlemény mindhárom pályázattal kapcsolatban arról tájékoztat, hogy a napokban jelentkező fejlesztői, és a pályázni szándékozók által is jelzett problémákat jelenleg még nem sikerült teljes körűen megoldani. A végleges megoldásig, és annak teljes körű teszteléséig, bizonytalan időre a pályázatbenyújtásokat felfüggesztik.

A honlap szerint a pályázatokkal kapcsolatos minden további információról, a benyújtások kezdeti időpontjáról a későbbiekben tájékoztatnak, valamint a közlemények a portálokon, az nfm.gov.hu és emi.hu honlapokon is megjelennek.

A három lakossági energiahatékonysági pályázatra összesen 2,72 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre. A fűtéskorszerűsítési pályázat keretösszege 1 milliárd forint, a háztartásigép-cserére kiírt pályázaté 627 millió, a nyílászárócsere-pályázaté pedig 1,1 milliárd forint.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra