Mire kell figyelniük a kettős felhasználású termékekkel kereskedő cégeknek?
EGYÉB ADÓK 2013-01-31
NyomtatásAkár több millió forintig terjedő bírsággal sújthatja a hatóság azt a gazdálkodót, aki az úgynevezett kettős felhasználású termékek külkereskedelmével kapcsolatos engedélyeztetési kötelezettségeinek nem, vagy nem a megfelelő módon tesz eleget. Ilyen, kettős felhasználású termék lehet minden olyan áru (akár szoftver is), amely polgári és katonai célra egyaránt felhasználható.
Dr. Falcsik István, a Deloitte Zrt. Vám, jövedéki és termékdíjjal kapcsolatos szolgáltatások üzletágának vezető szakértője:
Az elmúlt évtizedekben a globalizációs trendeknek megfelelően előtérbe került a határokon átnyúló árumozgások ellenőrzésének kérdésköre. Ezen belül is kiemelt figyelem irányul a kettős felhasználású termékek kereskedelmi forgalomban történő szállítására. Ezt a forgalmat nemzetközi egyezmények, a közösségi és hazai jogi normák szabályozzák, ám a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy a kereskedő társaságok egy része mégsem szentel kellő figyelmet a kettős felhasználású termékekhez köthető szabályoknak. Ezt leggyakrabban a tájékozatlanság, a termékek kereskedelmi forgalmához köthető szabályozás ismeretének a hiánya okozza, annak ellenére, hogy az engedélyező és felügyelő hatóságok kellő mértékű tájékoztatást nyújtanak ezen a téren. Kevesen tudják azt is, hogy a kettős felhasználású termékek körébe akár szoftverek, vagy teljesen általánosnak tartott termékek is tartozhatnak, mint például egyes számítógép-hardverek, optikai és elektronikai eszközök, gépek, berendezések, gyógyászatban használt termékek.
Magyarország különböző államközi egyezmények részeseként igyekszik a nemzetközi közösség normáival összhangban szabályozni a termékek országhatáron átnyúló kereskedelmét. E termékeknek mind a kivitelük, tranzitjuk, transzferjük, mind a behozataluk engedélyköteles. Az uniós szabályozás értelmében többféle engedély adható ki, amelyek kiadásáért a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság Export-ellenőrzési Osztálya (MKEH) felelős. A jelenleg hatályos magyar szabályozás értelmében akár súlyos bírsággal is sújtható az a gazdálkodó, aki a kettős felhasználású termékeivel kapcsolatos engedélyeztetési kötelezettségeinek nem a jogszabályban leírtaknak megfelelő módon tesz eleget.
Az Európai Unió szabályozása, a közösségi vámunióra tekintettel kitér a kettős felhasználású termékek forgalmazására. A rendelet tételesen felsorolja, mely termékek tekintendők mindenképpen kettős felhasználásúnak, ezek forgalmazása tehát minden esetben engedélyhez kötött. Olyan ügyletek esetében, amelyek valamely embargó által sújtott országba irányulnak, a vonatkozó szabályok lehetővé teszik, hogy az egyes tagállamok a mellékletben felsoroltakon felül más termékeket is bevonjanak az ellenőrzés alá, amennyiben azok érzékeny végfelhasználása feltételezhető. Ez az ún. „Catch All” klauzula néven elterjedt kitétel.
Dr. Falcsik István hozzátette: Fontos részlet, hogy bár a tanácsi rendelet melléklete taxatív felsorolást tartalmaz a kettős felhasználású termékeket illetően, az említett klauzula alapján a kereskedelmi ügyletek minősítése nem egyszerű, és nem egyértelmű feladat a gazdálkodók számára. A „Catch All” szabályozás értelmében a kereskedelmi ügyletek nagyon széles skálája a kettős felhasználású termékeket érintő szabályozás körébe eshet. Ennek megfelelően minden egyes ügylet, termék megítélése egyedi alapon kell, hogy történjen.
A kettős felhasználású termékek határokon átnyúló kereskedelmi forgalmának szabályozása összetett, és mind uniós, mind tagállami szinten a vonatkozó szabályok be nem tartása jelentős szankciókat (például jelentős pénzbírságot) von maga után. Ezen felül a kettős felhasználású termékekkel való visszaélés során a jelenleg hatályos Btk. szerint megvalósulhat bűncselekmény is.
· az Ausztrália Csoport (lásd még 2054/2003. (III.27.) Korm. határozat
· a Rakétatechnológiai Ellenőrzési Rendszer
· a Nukleáris Szállítók Csoportja
· a Wassenaari Megállapodás
· a Zangger Bizottság
· a Bakteriológiai (Biológiai) és Toxin-fegyver Egyezmény (lásd még 1975. évi 11. törvényerejű rendelet), valamint
· a Vegyifegyver Tilalmi Egyezmény (lásd még 1997. évi CIV. törvény)
FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 ● Cafetéria szabályzat 2024 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Könyvviteli szolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Kamerás megfigyelés alkalmazása munkahelyen, üzletben – kézikönyv és iratminták
Bruttó ár: 12 700 Ft
-
A munka- és pihenőidő elektronikus nyilvántartásának követelményei
Bruttó ár: 1 270 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Új munkajogi tájékoztatások útmutatóval
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 160 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Adószámos tevékenység, másodállás, mellékfoglalkozás
Bruttó ár: 9 900 Ft
Akciós ár: 4 950 Ft
Postaköltség: 995 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja