NAV: az áfa-levonások ügyében a magyar bírósági ítéletek után alakítanak ki álláspontot

ÁFA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: áfa


A jogerős magyar bírósági ítéletek ismeretében alakítja majd ki álláspontját a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a vitatott , és az Európai Bíróság által másként megítélt áfa-levonásokról.

Ezt a NAV annak kapcsán közölte pénteken, hogy az Európai Bíróság kimondta: az áfa-levonást az adóhatóság a számlakibocsátó által elkövetett szabálytalanságok miatt csak akkor tagadhatja meg, ha az adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogot megalapozó ügylettel adócsalásban vesz részt. Az Európai Unió bírói testülete egyesített magyar ügyekben hozta ezt az ítéletet csütörtökön Luxembourgban.

A NAV pénteki közlése szerint, ha egy EU-tagállam nemzeti bíróságának kételyei vannak egy uniós jogszabály értelmezését vagy alkalmazandóságát illetően, tanácsot kérhet az Európai Bíróságtól. Ezt a jogértelmező állásfoglalást előzetes döntéshozatalnak nevezik. Ugyanakkor az előterjesztés alapjául szolgáló jogvitát végül a nemzeti bíróság döntésének kell lezárnia.

Ebben az esetben is ez történt, vagyis az Európai Bíróság a nemzeti bíróság által feltett kérdésre adott választ, és nem hozott döntést a konkrét ügyekben - tájékoztatott a NAV.

Az adóhatóságnak csak a konkrét ügyeket lezáró jogerős magyar bírósági ítéletek ismeretében és birtokában áll módjában álláspontot kialakítani a témában - fogalmaznak.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra