NAV: jelentősen megnőtt a kockázatos adózók száma

ART

Nyomtatás

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több mint 547 ezer adózót minősített adózói életútja alapján a harmadik negyedévben, mintegy 5 ezerrel kevesebbet, mint az előző negyedévben és a kockázatos adózók száma az előző negyedévi 420-ról több mint 36 ezerre nőtt - közölte az adóhatóság pénteken.

A NAV már harmadik alkalommal minősítette a cégjegyzékbe bejegyzett, valamint az áfa-regisztrált adózókat. Mivel a harmadik negyedévben már a kényszertörlés alatt álló adózók, valamint azok is kockázatosnak minősülnek, akik adóteljesítményük 70 százalékát meghaladó adókülönbözettel vagy mulasztási bírsággal érintettek, a kockázatos adózók száma jelentősen megemelkedett, és a minősítettek 6,6 százalékát tette ki. 

A megbízható adózók száma nem változott érdemben, továbbra is mintegy 190 ezren kerültek ebbe a kategóriába. Az általános kockázatú kategóriában az előző negyedévhez képest 40 ezerrel kevesebb, mintegy 321 ezer adózó van. 

A minősítés eredményéről azon vállalkozások kaptak értesítést elektronikus tárhelyükre, amelyeket első alkalommal minősített a NAV, vagy amelyeknek a második negyedévhez képest változott a minősítésük. Az eredmény az ügyfélkapun keresztül elérhető eBEV portálon is lekérdezhető.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra