NAV: katára több mint 47 ezer, kivára mintegy 5100 bejelentkező volt eddig

Forrás: www.nav.gov.hu

Címkék: KATA, KIVA


A kisadózó vállalkozások tételes adójára (kata) összesen több mint 47 ezren, a kisvállalati adóra (kiva) mintegy 5 ezren jelentkeztek be eddig - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.

A NAV január 2-i állapotot tükröző adataiból kiderül, hogy katára összesen 47 361 bejelentkezés történt, míg a kisvállalati adóra vonatkozóan 5101 adatlap érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz.
 
A katára bejelentkezők döntő többsége - több mint 37 ezren - egyéni vállalkozók - írta a NAV. 
 
A kormány tavaly decemberben közölt várakozásai szerint idén mintegy félmillió vállalkozás választhatja az új adónemeket.
 
A kata - amelynek hatálya alá bármikor szabadon be lehet jelentkezni - a 6 millió forint alatti bevételű, legkisebb vállalkozások számára jelenthet egyszerű,  és adómegtakarítást jelentő adózási módot. A kisadózást az egyéni vállalkozók, az egyéni cégek és kizárólag magánszemély taggal rendelkező bt.-k és kkt.-k választhatják. 
 
A főállású kisadózók után fizetendő adó havi 50 ezer forint, a nem főállásúak után 25 ezer forint. Ez kiváltja a vállalkozás társasági adóját, valamint a kisadózóként bejelentett magánszemélyek személyi jövedelemadóját, járulékait és a rájuk tekintettel fizetendő szociális hozzájárulási adót, sőt az egészségügyi és a szakképzési hozzájárulást is. 
 
A kiva - amelybe január 15-ig lehet bejelentkezni -  több adónemet, így a szociális hozzájárulási adót, a szakképzési hozzájárulást és a társasági adót is kiváltja. Ezt az adónemet azok a vállalkozások választhatják, amelyeknél a foglalkoztatottak száma a bejelentkezés adóévében nem haladja meg a 25 főt, a mérlegfőösszeg és az éves árbevétel (külön-külön) pedig az 500 millió forintot.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra