NAV-szóvivő: Magyarországon a vámkezelés többsége elektronikus

Forrás: MTI

Címkék: vám


Az új kódex fő célja az elektronikus vámkörnyezet fejlesztése: elektronikusan kell megtenni a zárónyilatkozatokat, és az ügyfeleknek a kapcsolódó eljárásokban is elektronikus úton kell benyújtaniuk kérelmeiket.

Magyarországon a behozatali vámeljárások 98 százalékát elektronikusan folytatják le, a kiviteli vámeljárásoknál 99 százalék ez az arány - mondta Suller György Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője
 
Suller György Attila, akit azzal kapcsolatban kérdeztek, hogy vasárnap lépett hatályba az új európai uniós vámkódex, azt mondta: a korábbit, amely 2004 óta volt érvényben, kevesebb tagországra, kifejezetten papíralapú vámkezelésre találták ki.
Kifejtette, hogy az új kódex fő célja az elektronikus vámkörnyezet fejlesztése: elektronikusan kell megtenni a zárónyilatkozatokat, és az ügyfeleknek a kapcsolódó eljárásokban is elektronikus úton kell benyújtaniuk kérelmeiket.

Suller György Attila ismertetése szerint Magyarországon a vámeljárásoknál csak például az engedélyek benyújtása maradt meg papíralapon.

Mint mondta, arra kell törekedni, hogy minél többen vámkezeltessék áruikat Magyarországon, hiszen a vámbevétel 25 százaléka a nemzeti költségvetés bevételeit gyarapítja, 75 százaléka kerül az európai uniós költségvetésbe. A gyorsasággal és minél több elektronikus szolgáltatással lehet versenyelőnyt elérni - hangsúlyozta.

Közölte: lehetőség van egy új szolgáltatásra, az úgynevezett központi vámkezelésre, amellyel az ügyfél kérheti Budapesten az áru vámkezelését úgy, hogy az áru vizsgálatát akár egy másik tagországban végzik el. Példaként említette, hogy ha a Távol-Keletről egy nagy kikötőbe érkezik egy konténernyi ruha, az áruvizsgálatot ott tartják meg, de a vámkezelést Magyarországon végzik, így a vámbevétel 25 százaléka az országban marad. Hozzátette: ehhez megvan a megfelelő képzettségű szakembergárdája a NAV-nak.

Jelezte: a változások a gazdálkodókra vonatkoznak, a magánszemélyekre nem.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra