NFM: egyre több korrekt vállalkozás van

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: Kkv, fogyasztóvédelem


Évről évre javulnak a statisztikák a fogyasztóvédelmi panaszok és a különböző szabálysértések szempontjából országos szinten, ami azt is jelenti, hogy egyre több korrekt vállalkozás van - mondta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NMF) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára kedden Szegeden sajtótájékoztatón.

Koszorús László a Csongrád Megyei Kormányhivatal karácsonyi ellenőrzési időszakról vállalkozóknak tartott tájékoztató fórumát megelőzően elmondta: egyre többen rájöttek arra, hogy érdemes hosszútávon gondolkodni és elégedett ügyfélkört építeni.

Kifejtette, jövőre új szabályozási környezet kiépítésére törekednek, azért, hogy kevesebb szabály és bürokrácia mellett jobban tudjanak a vállalkozások működni, hiszen még most is vannak olyan szabályok, amelyek sok esetben hátráltatják a kereskedelmi egységek működését.

Felidézte: nagy segítség volt az előző ciklusban az a változtatás, amelynek következtében a kis- és középvállalkozásokat az első szabálysértésnél nem büntetik meg, csupán figyelmeztetik. Ennek következtében egyre kevesebb olyan cég van, amelyek direkt kihasználják a fogyasztók hiszékenységét.

Koszorús László elmondta, a jövőben tájékoztató kampányokat is terveznek, hogy a fogyasztók figyelmét felhívják a különböző problémákra. A gondok megelőzésében azonban a fogyasztók együttműködésére is szükség van - hangsúlyozta. Hozzátette: fontos, hogy a vásárlás során mindenki szánjon pár percet a termék árának, szavatosságának, szervizelési és garanciális tulajdonságainak vizsgálatára.     Némedi Varga Éva, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense elmondta: ellenőrzéseik alkalmával számukra is a figyelemfelhívás és nem a büntetés az elsődleges.

Közölte, az ünnepeken is a legfontosabb a jövedéki termékek ellenőrzése, emellett kiemelt figyelmet fordítanak a hamisított termékekre is, hiszen az ilyen ruházati termék nem garantálja a minőséget. Kiemelten ellenőrzik a játékokat is, mert azok balesetveszélyesek lehetnek. A gazdálkodók a nap 24 órájában számíthatnak ellenőrzésekre, vásárokon, piacokon, kitelepült rendezvényeken - tette hozzá.

Petrik Sándor, a kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségének igazgatója elmondta: az eddigi tapasztalatok alapján kedvező tendenciáról lehet beszámolni, hiszen évről évre csökken a kifogásolt üzletek száma. A megyében működő üzletek hetven százaléka szabályosan működik. Hasonló a helyzet az élelmiszer ellenőrzés és a munkaügyi hatóság munkájában is. A munkaügyi felügyelőség például 2010-ben csaknem 3,4 millió forint bírságot szabott ki az ünnepi időszakban, míg tavaly csak 300 ezret.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra