NFÜ: közel 46,5 milliárd forint fejlesztés 420 pályázat támogatásával

Forrás: MTI

Közel 46,5 milliárd forint fejlesztés valósulhat meg a több mint 420 pályázat támogatása révén, amelyeknek finanszírozására most nyílik lehetőség a gazdaságfejlesztés, a környezetvédelem, a közlekedés, valamint a szociális támogatások és az oktatás területén - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kedden.

A közlemény szerint - kormányhatározat alapján - a Regionális Operatív Programok keretében 28 támogatási konstrukcióban az előzőleg forráshiány miatt tartaléklistára került több száz pályázat részesülhet anyagi támogatásban.

Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) 30 milliárd forinttal támogatja a gazdaság, a környezetvédelem, a közlekedés- és a humán szolgáltatások területén megvalósuló fejlesztéseket.

Országosan gazdaságfejlesztési céllal több mint 12,1 milliárd forint támogatást kapnak a pályázók. Ez a forrás lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások telephelyeinek fejlesztését, élénkítve a helyi termelést és munkaerő piacot.

A kormányhatározat értelmében a Közép-magyarországi régióban megjelent kiírásokra érkezett pályázatok támogatására összesen 176 vállalkozásnak mintegy 3,8 milliárd forint forrást juttatnak.

A Dél-alföldi, Dél-dunántúli és Közép-dunántúli régióban összesen 6,2 milliárd forint értékű környezetvédelmi fejlesztés valósulhat meg. Omlásveszélyes partfalak stabilizálását is tervezik 3,8 milliárd forint támogatással.

Az Új Széchenyi Terv 6,5 milliárd forintos támogatásának köszönhetően ipartelepítés, telephelyfejlesztés, árvíz utáni helyreállítások, oktatási intézmények fejlesztése és szociális szolgáltatások színvonalának növelése valósulhat meg az Észak-magyarországi régió megyéiben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyék alkotta Észak-magyarországi régióban a 6,5 milliárd forintból összesen 82 pályázat valósítható meg.

Országosan mintegy 3,4 milliárd forint támogatást kapnak még óvodák, bölcsődék és civil szervezetek is. Emellett 2,5 milliárd forint értékű beruházási támogatás fordítható kerékpárforgalmi hálózatok kialakítására.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra