NGM: feltétel nélkül érvényesíthető a bérkompenzációs adókedvezmény idén

SZJA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: bérkompenzáció


Havi 135 ezer forint összegű munkabérig 2013-ban is érvényesíthető a bérkompenzációs adókedvezmény, amelyben azok a cégek is részesülhetnek, amelyek tavaly nem hajtották végre az elvárt béremelést - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A tárca csütörtöki közleményében emlékeztet arra, hogy az elvárt béremelést szabályozó kormányrendelet 2012-re vonatkozott, és az adóváltozások miatti nettó keresetveszteség elkerülését célozta. 2013-ban már nincs elvárt béremelés, hiszen az idei adóváltozások csak keresetnövekedést, vagy munkáltatói köztehercsökkenést eredményezhetnek.

Ettől függetlenül a 2012-ben életre hívott, béremelések kompenzálására szolgáló szociális hozzájárulási adókedvezmény - tavalyhoz képest csökkentett mértékkel és összeghatárig - 2013-ban is érvényesíthető.

Az NGM kiemeli, hogy az igénylésre való jogosultságnak nincs külön feltétele, a kedvezményt minden munkáltató kérheti, függetlenül attól, hogy a munkáltató az elvárt béremelést 2012-ben végrehajtotta-e. Az idén alakuló cégek szintén érvényesíthetik ezt az adókedvezményt.

A kedvezmény érvényesítésekor azonban figyelni kell arra, hogy a bérkompenzációs kedvezmény a munkahelyvédelmi akcióban meghirdetett adókedvezményekkel (25 év alattiak, 55 év felettiek, szakképzettséget nem igénylő munkakörökben foglalkoztatottak, tartós munkanélküliség, illetve szülés után munkába visszatérők kedvezménye) nem vonható össze - olvasható a közleményben.

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár egy csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idén a versenyszférában 64 milliárd, a közszférában pedig 87 milliárd forintból valósul meg a bérkompenzáció.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra