NGM: már igényelhető az épületenergetikai fejlesztéseket segítő támogatás

Forrás: MTI

Címkék: energetikai korszerűsítés


A mikro-, kis- és középvállalkozások 52,5 milliárd forintot igényelhetnek, az elnyerhető vissza nem térítendő támogatás pedig 1,5-100 millió forint lehet.

Szerdától lehet benyújtani a támogatási kérelmeket a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása pályázati felhívásra - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
 
A mikro-, kis- és középvállalkozások 52,5 milliárd forintot igényelhetnek, az elnyerhető vissza nem térítendő támogatás pedig 1,5-100 millió forint lehet.
 
A pályázat egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését - hangsúlyozta az államtitkár.
 
A projektekben az energiahatékonyságot javító, és a megújulóenergia-felhasználás növelését segítő tevékenységek támogathatók. Így lehetőség lesz az épületek hőtechnikai adottságainak javítására, hőveszteségének csökkentésére, az épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítésére, a meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítására.
 
Támogatható továbbá napkollektoros rendszer telepítése, brikett, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése, illetve hőszivattyú rendszerek alkalmazása fűtésre, hűtésre, használati melegvíz-termelésre, fűtésrásegítésre - ismertette Rákossy Balázs

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra