NGM: meghatározó szerepet tölt be a SZÉP-kártya a hazai turizmusban

SZJA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: SZÉP Kártya


Júniusban a kereskedelmi szálláshelyeken a SZÉP-kártya felhasználás 5,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, mintegy 2200 szálláshelyen csaknem 1,5 milliárd forintot költöttek a kártya felhasználásával; a mutatók most is igazolták, hogy a pihenőkártya-rendszer meghatározó szerepet tölt be a magyar turizmusban - hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán, a Központi Statisztikai Hivatal adatait kommentálva.

A tárca közleményében felhívta a figyelmet, hogy a belföldi turizmusra az utóbbi években jellemző folyamatos élénkülés júniusban is stabil volt. Az 553 ezer belföldi vendég csaknem 1,3 millió éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, ami 6,3, illetve 3,9 százalékos növekedést jelent. A magyaroktól származó szállásdíj-bevétel 13,8 százalékkal emelkedett tavalyhoz képest.

Az NGM hangsúlyozta azt is, hogy a beutazó turizmus az utóbbi hónapokban folyamatos növekedést mutatott. Júniusban az egy évvel korábbinál 7,1 százalékkal több, 474 ezer külföldi vendég választotta a magyar szálláshelyeket, ahol 5,9 százalékkal több, 1,24 millió éjszakát töltöttek.

Az erős júniusi vendégforgalmi adatok mögött a belföldit meghaladó dinamikával bővülő beutazó forgalom teljesítménye áll, amely csaknem 13 százalékos növekedéssel 13,2 milliárd forint szállásdíj-bevételt eredményezett - áll a minisztérium közleményében.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra