NGM: nagy összegű pályázati forrásból fejleszthetők az óvodák és a gyermekétkeztetés

Forrás: MTI

Címkék: óvoda


Az új óvodaépítés mellett a meglévők fejlesztését is támogatja a pályázat, a más célra használt önkormányzati tulajdonú épületek átalakítását, illetve az életveszélyessé vált, méltatlan körülmények között működők kiváltását.

Az idén nagy összegű pályázati forrást különített el a kormány az óvodai férőhelyek bővítésére, az eddigi 4,3 milliárd forint mellett 2,5 milliárd forintra pályázhatnak az önkormányzatok, a gyermekétkeztetés fejlesztése érdekében pedig 1 milliárd forintra - mondta Berczik Ábel, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kincstárért felelős helyettes államtitkára.
 
Közölte, hogy a pályázati feltételek nagyjából megfelelnek az eddigieknek. 
 
Hozzátette, 2015. szeptember 1-jétől minden harmadik életévét betöltött gyermeknek kötelező óvodába járni és a feltételek megteremtéséhez nyújt segítséget a kormányzat a feladatot ellátó helyi önkormányzatoknak.
 
Az új óvodaépítés mellett a meglévők fejlesztését is támogatja a pályázat, a más célra használt önkormányzati tulajdonú épületek átalakítását, illetve az életveszélyessé vált, méltatlan körülmények között működők kiváltását.
 
A helyettes államtitkár kiemelte: fontos szempont, hogy az alapfokú közszolgáltatásokat - az óvodát, alsótagozatos iskolát - mindenki helyben vehesse igénybe.

Erre a célra uniós forrásokat és költségvetési pénzeket is felhasználnak.

Az önkormányzatok 80-100 millió forintot szoktak nyerni a pályázatokon, ez az összeg már érdemi kapacitásbővítésre nyújt lehetőséget - fejtette ki Berczik Ábel.

Fontos a gyermekétkeztetés fejlesztése is - hangsúlyozta a helyettes államtitkár. 2015 óta sokkal többen vehetnek igénybe ingyenes étkeztetést, tavaly óta pedig a rászoruló gyermekeknek az iskolai szünidőkben is biztosítani kell az ingyenes étkeztetést. Ezek a változások szintén nagy kihívás elé állítják a feladatot ellátó önkormányzatokat - mondta.

Közölte, új konyha építése mellett a bővítésükre, infrastrukturális átalakításukra is lehet támogatást kérni, emellett az étkezők, éttermek felújítására, korszerűsítésére. A korszerű energetikai jellemzőkkel rendelkező eszközök beszerzését is támogatja program - emelte ki Berczik Ábel.

Az étkeztetési pályázatnál előnyt élveznek azok, akik az elmúlt években óvodai kapacitást bővítő pályázaton nyertek, így a két kiírás egységben tudja szolgálni az önkormányzati feladatok ellátásának segítését - közölte.

Elmondta, 2014 óta zajlik az óvodafejlesztési, kapacitásbővítési program, csaknem 100 önkormányzat nyert már a pályázaton mintegy 4,3 milliárd forintot. Ebből több mint 3000 új óvodai férőhelyet hoztak, illetve hoznak létre.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra