Októbertől az elektronikus ügyintézésre kötelezettek számára a cégkapura érkezik a fizetési meghagyás

JOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: fizetési meghagyásos eljárás


Októbertől tovább egyszerűsödött a fizetési meghagyásos eljárás: az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek nem postán, hanem elektronikusan, a cégkapun, a tárhelyükön keresztül kapják a meghagyást és az eljáráshoz kapcsolódó iratokat is, például a hiánypótlási felhívást

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) közleménye szerint az elektronikus ügyintézésre kötelezettek körébe tartoznak például a gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, alapítványok, egyesületek, valamint az ügyvédek, jogi képviselők.

Ha a közjegyző szabályosnak talál egy elektronikusan kezdeményezett fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet, akkor három munkanapon belül kibocsátja a fizetési meghagyást. Amennyiben a címzett a kézbesítéstől számított 15 napon belül nem vitatja a követelést, akkor a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik, és végrehajtási eljárás is indítható a kötelezettel szemben.

Egyúttal arra is felhívták a figyelmet, hogy ha a kötelezett nem veszi át a fizetési meghagyást - nem tölti le a dokumentumot a tárhelyről - akkor sem tud kibújni a következmények alól. Ugyanis a tárhely szolgáltatója kétszer értesíti a kötelezettet e-mailen a dokumentum érkezéséről, a második értesítést követő ötödik munkanapon pedig kézbesítettnek minősül a fizetési meghagyás.

Ezért, ha valaki vitatja a pénzkövetelés jogosságát vagy a tartozás összegét, akkor ellentmondással kell élnie. Ezt az e-ügyintézésre kötelezettek elektronikus úton, a MOKK rendszerén keresztül tehetik meg. Ha valaki nem vitatja a követelést, de fizetési nehézségei vannak, akkor kérheti a közjegyzőtől, hogy részletekben fizethessen, illetve a teljesítési határidő meghosszabbítását, elhalasztását.

A közlemény idézte Szécsényi-Nagy Kristófot, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara jogi ügyvezetőjét, aki elmondta a fizetési meghagyás elektronikus kézbesítésével tovább gyorsul és egyszerűsödik az eljárás, amellyel a kezdeményezők hozzájuthatnak pénzkövetelésükhöz.

Arra is kitértek, hogy októbertől a fizetési meghagyást kezdeményezőknek meg kell adniuk a kötelezett adószámát is, amennyiben az érintett rendelkezik ilyen adattal. Ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatbázisából, illetve a cégjegyzékből lekérhető.

Magyarországon a 3 millió forintot meg nem haladó lejárt pénztartozás behajtására nem lehet közvetlenül bírósági eljárást indítani, hanem fizetési meghagyásos eljárás útján érvényesíthető a követelés. Három és 30 millió forint között a bírósági és fizetési meghagyásos eljárás is kezdeményezhető, míg 30 millió forint feletti pénzkövetelés érvényesítéséhez már mindenképp bírósághoz kell fordulni - ismertette a kamara.

A MOKK közleményében arra is rámutatott, hogy az eddig teljesen papíralapú európai fizetési meghagyásos eljárásnál októbertől a cégkapuval rendelkezők már csak elektronikus úton kezdeményezhetik az eljárást. A legfontosabb feltétel, hogy valamelyik félnek Magyarországon kívül más EU tagállamban legyen a szokásos tartózkodási helye vagy székhelye.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra