Októbertől pályázhatnak támogatásra a civilek

Forrás: MTI

A Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) 11 milliárd forintot meghaladó forrásaira október harmadikán nyílnak meg a pályázati felületek a Bethlen Gábor Alapkezelőnél. A NEA pályázatain nincs kiemelt szektor, minden olyan civil kezdeményezés támogatható, melyre van közösségi igény, illetve megtartja és összetartja a közösségeket

Szalay-Bobrovniczky Vince a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy tavaly 10,8 milliárd forintot osztottak szét. A beadott 12 914 pályázatból 9800 kapott támogatást, 3000-nél több pályázónak pedig 150 ezer forint kompenzációt utaltak át a pályázatkészítés költségeinek megtérítésére.

Komárom-Esztergom megyében 140 millió forint támogatást nyert el 148 pályázó. A falusi és a városi civil alapokból egyaránt 130 millió forint támogatást kaptak a megyei szervezetek - ismertette a politikus.

E két alapról Szalay-Bobrovniczky Vince azt mondta, lobbiznak a lehetőség megmaradásáért, és remélik, hogy a korábban egyenként ötmilliárd forintos keret "nem esik a válság áldozatául".

A NEA pályázatain nincs kiemelt szektor, minden olyan civil kezdeményezés támogatható, melyre van közösségi igény, illetve megtartja és összetartja a közösségeket - tette hozzá a helyettes államtitkár.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra