Pályázat kkv-knak munkahelyteremtésre

Forrás: NGM

Címkék: Kkv, munkahelyteremtés


Augusztus elsejétől 10 milliárd forint összegű nyílt pályázatot hirdet a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter

A pénzből 1100-1200 kkv-nál több mint 5 ezer új munkahely jöhet létre és további mintegy 10 ezer már meglévő megőrzését is támogatják.
 
Varga Mihály elmondta, a pályázattal a kkv-szektor megerősítésén túl a területi különbségek is csökkennek, a hátrányos térségek felzárkóznak és a helyi gazdaságok is megerősödnek.
 
A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a teljes foglalkoztatás eléréséhez a kkv-szektor érdemi támogatása szükséges, hiszen az Európában is nagyon alacsonynak számító magyar munkanélküliségi rátával még nem lehetnek teljesen elégedettek. Mint mondta: fontos a kis- és középvállalkozások támogatása, mert ők teszik ki az országban  működő vállalkozások 99 százalékát, emellett a magyar foglalkoztatotti létszám több mint 70 százaléka náluk dolgozik. A kormány ezért kiemelten kezeli a kkv-k helyzetét, hiszen a technológiai fejlesztésekkel, uniós és belföldi támogatásokkal ezek a cégek tovább erősödhetnek, amivel a versenyképességük, ezáltal az ország versenyképessége is tovább javulhat - tette hozzá.
 
A központi program segítségével a kkv-k többek között új eszközöket, gépeket szerezhetnek be, a támogatási összeget ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjakra is fordíthatják - közölte a tárcavezető. A munkahelyteremtő támogatás regionális beruházási támogatás jogcímen vagy csekély összegű (de minimis) támogatásként nyújtható, amelynek mértéke nem regisztrált álláskereső esetén új munkahelyenként 1,5 millió forint lehet. Ezen felül a vállalatok kiközvetített álláskereső foglalkoztatása esetén új munkahelyenként 500 ezer forint, 12 hónap alatt kizárólag közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatott személynél új munkahelyenként 800 ezer forint, kedvezményezett járásban vagy településen új munkahelyenként további 400 ezer forint kiegészítő támogatást kaphatnak - ismertette a miniszter.
 
Varga Mihály hangsúlyozta: a munkáltatónak vállalnia kell, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat a beruházás befejezésétől számított 3 évig folyamatosan fenntartja és működteti a térségben. A munkáltatónak köteleznie kell magát, hogy a beruházási telephelyén a pályázat benyújtása előtti 12 hónapban meglévő átlagos létszámot fenntartja, és a létszámbővítésre legalább 2 éves folyamatos foglalkoztatási kötelezettséget vállal - tette hozzá.
 
A munkaerő-piaci program pályázati időszaka 2017. augusztus 1-jétől nyílik meg, és a 2017. szeptember 15-én zárul le. A támogatott beruházást legkésőbb 2018. szeptember 30-ig kell a kedvezményezetteknek befejezniük. A pályázaton való részvételről, a pályázat feltételeiről és elkészítéséről a beruházás helye szerinti kormányhivatal foglalkoztatásért felelős szervezeti egysége ad tájékoztatást.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra