Pénztárgépek - a kiskasszák bekötési kötelezettségének kéthónapos kitolására tesznek javaslatot

ÁFA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: pénztárgép


Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javasolni fogja a kormánynak, hogy fontolja meg a kiskasszák, azaz a kisvállalatok által üzemeltetett pénztárgépek esetében a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) való online bekötés június 30-i határidejének kéthónapos, szeptember elsejére való kitolását.

Erről a nemzetgazdasági miniszter azt követően adott tájékoztatást, hogy pénteken egyeztetett a legfontosabb kereskedelmi érdekképviseleti szervezetek, így az ÁFEOSZ-COOP Szövetség, az Országos Kereskedelmi Szövetség valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőivel. 

Ezek a szervezetek már korábban javasolták a határidő kitolását - emlékeztetett a gazdasági tárca vezetője. 

Varga Mihály jelezte: két hónapnak elegendőnek kell lennie arra, hogy az átállás biztonságosan megtörténjen. 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalhoz eddig 7 engedélyezési kérelem futott be - mondta a tárcavezető, hozzátéve, hogy ebből három kiskasszákra, míg négy számítógép-alapú pénztárgépekre vonatkozott.

Varga Mihály elmondta: néhány héten belül megérkezhetnek az első engedélyek, s így már látható lesz, hogy milyen gépek közül lehet választani. Tehát az első pénztárgépek megjelennek az eredetileg előírt határidőben, így a pénztárgépcsere is hamarosan megindul - tette hozzá

A nemzetgazdasági miniszter szerint - a nagyobb áfa-bevétel, és a gazdaság már most tapasztalt fehéredése miatt - van remény arra, hogy ez a kéthónapos halasztás nem okoz jelentős kiesést az adóbevételekben. Kifejtette: az év első hónapjaihoz képest április-május hónapokban már egy kedvezőbb áfa-teljesítés van, s örömteli, hogy a kiskereskedelmi forgalom 3,4 százalékos növekedést mutatott.

A nemzetgazdasági tárca arról is tájékoztatott, hogy az online összeköttetésre alkalmas kiskasszák beszerzésére vonatkozó határidő kitolása nem változtat a beszerzési támogatások benyújtására vonatkozó december közepi határidőn. A miniszteri rendelet alapján legfeljebb öt pénztárgép cseréjéhez, beszerzéséhez igényelhető gépenként 50 ezer forint támogatást.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra