Számítógépet kapnak a kistermelők, indul a GAZDANet program

Forrás: MTI

Címkék: őstermelő


Egy jelentkező maximum 90 ezer forintos támogatást kaphat. Így mintegy 39 ezer gazda élhet majd az elektronikus kommunikáció és ügyintézés előnyeivel. A kérelmeket szeptember 1-30. között lehet beadni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH).

Indul a GAZDANet program: 3,5 milliárd forint értékben pályázhatnak a kistermelők internetkapcsolatra alkalmas számítógép beszerzésére - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken.
 
Egy jelentkező maximum 90 ezer forintos támogatást kaphat. Így mintegy 39 ezer gazda élhet majd az elektronikus kommunikáció és ügyintézés előnyeivel. A kérelmeket szeptember 1-30. között lehet beadni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). Az erről szóló jogszabály már megjelent a Magyar Közlönyben. 
 
A támogatás mértéke az elszámolható kiadások 40 százaléka, fiatal gazdák esetében 50 százalék. Az igényelt számítógépeket a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) munkatársai adják át a nyertes pályázóknak legkésőbb 2013. március 31-ig. 

A támogatás feltétele, hogy a számítógépet 5 évig működtetni kell, rendszeresen használni kell az MVH-val és a NAKVI-val való kapcsolattartásra, ügyintézésre, és el kell végezni egy egyhetes számítógépes tanfolyamot is. A kurzus költsége a szakképzésre fordítható támogatásból visszaigényelhető. 

A GAZDANet program a legkisebb üzemméretű termelőknek segít a gazdálkodást és az ügyintézést megkönnyítő, internet-hozzáférésre alkalmas számítógép beszerzésében - olvasható a közleményben.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra