Szja-bevallási infók

SZJA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: szja bevallás


Ha a bevallásban szerepel fizetendő személyi jövedelemadó vagy fizetendő szociális hozzájárulási adó, és ezek együttes összege nem több 500 ezer forintnál, akkor - az egyéni vállalkozók és az áfás magánszemélyek kivételével - akár 12 havi pótlékmentes részletfizetést is kérhetnek az adózók idén, amit a bevallásban vagy a kiegészítő nyilatkozatban kell jelölni. Az első részlet befizetésének határideje május 21-e.

Folyamatosan postázza a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a papíralapú szja-bevallási tervezeteket az igénylőknek a nyilvántartásában szereplő címekre - közölte az adóhatóság.

A közleményben felidézték, hogy március 18-ig kérhették szja-bevallási tervezetük postázását azok, akiknek nincsen KAÜ-azonosítójuk (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás). A telefonos, SMS-es, webűrlapos, postai és személyes igényléssel idén mintegy 124 ezren éltek.

Azok is számíthatnak levélre, akiknek tervezete a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatszolgáltatása miatt felülvizsgálandó, illetve befizetendő vagy visszaigényelhető adót tartalmaz - hívta fel a figyelmet a NAV.

A postai csomag minden esetben tartalmaz egy rövid, személyre szabott tájékoztatót, az adóbevallási tervezetet, az 1+1 százalékról rendelkező nyilatkozatot és az annak visszaküldésére szolgáló válaszborítékot.

Nincs további teendőjük azoknak, akik egyetértenek a postán kapott tervezettel, és kiegészítő nyilatkozatot nem kapnak. Nem kell visszaküldeni a tervezetet, az a május 21-ei bevallási határidővel automatikusan bevallássá válik - emelte ki az adóhatóság.

Ha a tervezet visszaigényelhető adót tartalmaz, elég aláírva visszaküldeni a NAV-hoz a kiegészítő nyilatkozatot, amelyen az adózó kiválaszthatja, hogy a visszajáró összeget postán vagy átutalással kéri. A nyomtatvány kitöltésével és visszaküldésével válik a bevallási tervezet érvényes bevallássá, a visszaigényelt összeget a NAV a beérkezéstől számított 30 napon belül utalja ki.

Ha a bevallásban szerepel fizetendő személyi jövedelemadó vagy fizetendő szociális hozzájárulási adó, és ezek együttes összege nem több 500 ezer forintnál, akkor - az egyéni vállalkozók és az áfás magánszemélyek kivételével - akár 12 havi pótlékmentes részletfizetést is kérhetnek az adózók idén, amit a bevallásban vagy a kiegészítő nyilatkozatban kell jelölni. Az első részlet befizetésének határideje május 21-e.

A NAV ismertette: az egyéni vállalkozók, az áfás magánszemélyek és az őstermelők a tervezet adatainak felhasználásával készíthetik el legkönnyebben bevallásukat a 23SZJA jelű nyomtatványon. Az őstermelőknek a szociális hozzájárulási adót az szja-bevallásban kell bevallaniuk. Ha a mezőgazdasági őstermelő e tevékenységből származó bevétele 2023-ban nem haladta meg az 1 millió 392 ezer forintot, és nincs más szja-köteles jövedelme, akkor elegendő ezt a kiegészítő nyilatkozaton jelölnie és visszaküldenie, 23SZJA jelű bevallást nem kell benyújtania.

A papíralapú tervezeten nem lehet az adatokat módosítani, ezért a legjobb és leggyorsabb megoldás, ha az adózó ügyfélkaput nyit, és a szerkesztést, benyújtást a webes felületen végzi el - jelezte az adóhatóság.

A közlemény szerint aki nem szeretne ügyfélkaput nyitni, és nem ért egyet a tervezetben szereplő adatokkal, annak a 23SZJA jelű bevallást kell benyújtania május 21-ig a NAV-hoz.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra