Támogatás a kkv-k tőzsdei bevezetéséhez

Forrás: MTI

Címkék: Kkv


Egymilliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Kkv-szektor hatékonyságának növelése elsősorban tőzsdei bevezetést szolgáló intézkedések biztosítása révén" című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében

Egymilliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Kkv-szektor hatékonyságának növelése elsősorban tőzsdei bevezetést szolgáló intézkedések biztosítása révén" című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében - jelentette be  Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. 
 
A felhívás része annak az átfogó tőzsdefejlesztési programnak, melynek eredményeképpen a tőkeági forrásbevonás szerepe növekszik a magyar vállalatok finanszírozásában, hatékonyan kiegészítve a túlsúlyban lévő banki hitelezést - tette hozzá. 
  
A kiemelt program két részből áll. Az elsőben a nemzetközi együttműködéssel megvalósuló képzési programban résztvevő kkv-k nyerhetnek támogatást, a második keretében a kkv-k tőzsdei felkészülését, bevezetését támogató program indul - közölte az államtitkár.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra