Támogatás elektromos autók vásárlásához

Forrás: MTI

Címkék: elektromos autó


A támogatás a bruttó vételár 21 százaléka, maximum 1,5 millió forint, csak új járművek megvételére, lízingelésére vonatkozik, amelyek ára nem haladja meg a 15 millió forintot. Október 27-től lehet pályázni a támogatásra.

A kormány támogatja az elektromos hajtású autók vásárlását, az idén erre 2 milliárd forintot biztosít - mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten egy szakmai fórumon.
 
Varga Mihály az Emobility Forum 2016 elnevezésű konferencia megnyitóján közölte: a kormány elektromos hajtású személyautók és kishaszon-gépjárművek beszerzéséhez ad anyagi segítséget.
 
A támogatás a bruttó vételár 21 százaléka, maximum 1,5 millió forint, csak új járművek megvételére, lízingelésére vonatkozik, amelyek ára nem haladja meg a 15 millió forintot - mondta Varga Mihály.
 
A tájékoztatása szerint október 27-től lehet pályázni a támogatásra. A vásárlók lehetnek természetes személyek, gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, civil szervezetek, helyi önkormányzatok, köztestületek és költségvetési szervezetek.
 
A nemzetgazdasági miniszter közölte azt is, hogy a pályázati kiírás rövidesen elérhető lesz a kormány.hu, valamint az e-mobi.hu oldalon. Hozzáfűzte: a most bejelentett támogatásra a kormány jövőre is biztosít forrást. A szaktárca közlése szerint jövőre 3 milliárd forintra nőhet a keret.
 
Az ország gazdasági érdeke, hogy Magyarország sikeresen vegyen részt a járműgyártás fejlődésében - fogalmazott Varga Mihály az Európai mobilitási hét keretében szervezett konferencián. Felidézte: az elektromos járművek, a környezetbarát technológiák térnyerésével egyszerre lesz Magyarország részese a klímaváltozás és a globális felmelegedés elleni küzdelemnek és tesz az ország gazdasági fejlődéséért, a munkahelyek számának gyarapításáért.
 
Kiemelte: a kormány átfogó elektromobilitási koncepcióját a Jedlik Ányos terv tartalmazza, amelyben szerepelnek mindazok a lépések, ösztönző eszközök és szabályozási feladatok, amelyek az elektromos közlekedés elterjedéséhez szükségesek.
 
Mint mondta: a kormány 2020-ig 3 ezer nyilvános töltőállomás létesítését irányozta elő, hogy Magyarország minden régiója elérhető legyen elektromos járművekkel is. A szabályozási rendszert is módosították: bevezették a zöld rendszámot, egyszerűsítették a töltőberendezések létesítésére és üzemeltetésére vonatkozó szabályokat, és számos adókedvezményt biztosítanak.
 
Aláhúzta: a cél az, hogy 2020-ra a környezetbarát járművek száma elérje 30 ezret. Az iparági vélemények szerint 2020-ra csökken olyan szintre az akkumulátorok és ezen keresztül az elektromos autók ára, hogy azok támogatás nélkül is versenyképessé váljanak a hagyományos autókkal.
 
Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára arról beszélt: a belföldi elektromos közlekedés fejlesztésének hatékony bázisát jelenti az alacsony széndioxid-kibocsátású villamosenergia-termelés, az energiatermelés dekarbonizációja.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra