Tizennégyezer céget érint az online kasszarendszer kibővítése

ÁFA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: pénztárgép


Az eddig is tisztán működő cégek feltehetően pozitívumként könyvelik el, hogy az ügyeskedéssel tisztességtelen előnyre szert tevő versenytársak költségszintje a kasszák bevezetése után az övékkel megegyező szintre emelkedik.

Az online pénztárgép kötelező használatának kiterjesztése 14 ezer céget érint - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató felméréséből.
 
Az Opten pénteki közleménye szerint az ágazatok közül a gépjárműjavítók jelentik majd az egyik legnagyobb részt, ebben a szegmensben 6315 cég működik, több mint 166 milliárd forint éves árbevétellel.
 
Az Opten szerint a cégek számára az egyik legfontosabb negatívum a bevezetéssel és az üzemeltetéssel járó költségnövekedés, de ez az online kasszák első körös bevezetésénél sem okozott megoldhatatlan problémát a piaci szereplőknek.
 
Közölték, az eddig is tisztán működő cégek feltehetően pozitívumként könyvelik el, hogy az ügyeskedéssel tisztességtelen előnyre szert tevő versenytársak költségszintje a kasszák bevezetése után az övékkel megegyező szintre emelkedik.
 
A szürke zónában tevékenykedő cégek kisebb része viszont biztosan a feketegazdaságba menekül az online kasszák elől, felhagyva az átlátható működés látszatával is. Ezt azonban csak a legkisebb és kevésbé szem előtt lévő szolgáltatók tehetik meg, így a hatás nem lesz túl erős - közölte az Opten.

Az online kasszák bevezetésének első köre a mostaninál nagyságrenddel több vállalkozást érintett. Az intézkedés mérhető pozitív hatást gyakorolt az államháztartás bevételi oldalára, valószínű, hogy a mostani bővítés is pozitív eredményekkel jár majd, de ennek volumene jóval kisebb lesz - áll a közleményben.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra