Több mint hatvanmilliárd az idén megállapított adóhiány

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: adóhiány


Az adóhatóság az idén október végéig 61,5 milliárd forint adóhiányt állapított meg, azoknak a cégeknek a száma, amelyek 180 napja legalább 100 millió forint adóval tartoznak, 2398 - közölte a feketelista.hu adatbázis.

A feketelista.hu több nyilvános adatbázisból nyeri információit, amelyekhez - esetenként - saját gyűjtésű adatokat is társít. Az idei 61,5 milliárd forintos adóhiányhoz 51,4 milliárd bírság is társul.

Az adóhiány csak egy része a teljes hátralékállománynak, amely összesen már 2268 milliárd forintra rúg. A behajtásra azonban kevés az esély, hiszen a hátralékosok között mindössze 26 százalék a működő cégek aránya. Ezektől pedig a legjobb esetben is legfeljebb 582 milliárd forint beszedését lehet remélni - jegyzi meg az elemzés.

Az adóellenőrök az első három negyedévben 27 cégnél tártak fel 200 millió forintnál nagyobb adóhiányt.

Budapest gazdasági súlyánál jóval nagyobb arányban képviselteti magát a tabellán. A tavalyi ötvennel szemben most 55 fővárosi társaság található a száz legnagyobb adóhiányos cég között. A nagyvárosok közül Győr neve szerepel a legtöbbször, mégpedig ötször. Az első tíz helyre sorolt adóhiányos társaságot három vidéki cég vezeti.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra