További lépések az adózás hatékonyságának javítására - újabb módosítások várhatók

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: Art


A kormány egyebek mellett az ekáer rendszerének módosítását, javítását, illetve az online pénztárgépek használatának kiterjesztését tervezi az adózás hatékonyságának javítása érdekében

A kormány egyebek mellett az ekáer rendszerének módosítását, javítását, illetve az online pénztárgépek használatának kiterjesztését tervezi az adózás hatékonyságának javítása érdekében - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) PÁR-BESZÉD - a reálgazdaság élénkítéséről és aktualitásairól című rendezvényén. 
 
Az NGM államtitkára kiemelte: folyik az adózás új rendjéről szóló törvény előkészítése, ezzel összhangban a kormány egy motivált, új feladatokra nyitott adóhatóság kialakítására helyezi a hangsúlyt.
 
Tállai András elmondta: az új, nyitott adóhatóság kialakítása céljából a kabinet azt tervezi, hogy életpálya modellt vezet be a NAV dolgozói számára. Ezzel párhuzamosan a NAV szervezeti struktúrájának további optimalizálása is megtörténik - tette hozzá az államtitkár.
 
Tállai András kifejtette: már most látszanak a 2010 óta hivatalban lévő kormányzat adópolitikájának eredményei, így az, hogy a korábbi szja-rendszerének megváltoztatása, az egykulcsos szja-rendszer, először a 16 százalékos, majd 2016-ban a 15 százalékos szja-kulcs bevezetése hat év alatt mintegy 3600 milliárd forintot hagyhat az adófizető polgároknál. A családok adókedvezményei révén pedig 2015-ben mintegy 660 milliárd forint maradhatott a családoknál.
 
Az államtitkár rámutatott: az adóreform, valamint a közteherviselés kiszélesítése azt eredményezte, hogy az adó- és járulékelvonások bruttó hazai termékhez (GDP-hez) viszonyított mértéke a válságot megelőző 41 százalékról napjainkra 38,3 százalékra csökkent. 
 
Az államtitkár elmondta: a főbb adónemeket tekintve 2010-ben általános forgalmi adóból (áfából) 2313,6 milliárd forint érkezett a központi büdzsébe, 2015-ben már 3285,7 milliárd forintot fizettek be a központi büdzsébe, eközben szja-ból 2010-ben 1767,9 milliárd forint, 2015-ben 1688,6 milliárd forint érkezett az államkasszába. Ebből is látszik, hogy a kormány az adózás súlyát a forgalmi, fogyasztási adók felé tolta el az elmúlt években, miközben az szja és a munkát terhelő más terhek csökkentek - mutatott rá Tállai András.
 
Az államtitkár arról is szólt, hogy az adóbevallások terhe tovább csökken a jövőben, 2017-től már majdnem 4 millió állampolgárt "szabadít meg" a NAV az szja-bevallás kötelezettségétől. Emellett a cégeknek érdemes lesz jó adózónak lenniük, mert az adójukat pontosan fizető vállalkozások számos kedvezményben, előnyben részesülhetnek - jelezte Tállai András.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra