Varga: az adóhatóság átalakítása már 60 százalékban megvalósult

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: nav


2017-es évről szándékuk szerint már senkinek sem kell majd személyi jövedelemadójáról bevallást benyújtania. Ezt lehetővé teszi, hogy a NAV-nak minden adattal rendelkeznie kell, és így rendelkeznie kell azzal a képességgel is, hogy munkatársai elkészítsék mindenki bevallását.

Varga Mihály szerint az adóhatóság átalakítása már 60 százalékban megvalósult, az ügyfeleknek már érezniük kell az ettől várt szemléletváltozást.
 
Megtörtént az adóhatóság központi szervezetének integrálása a minisztériumba, ami naprakészebb irányítást tesz lehetővé, illetve az adóhatóság szervezeti rendszerének 3 eleműből két szintűre - megyei és központi - módosítása, ami nemcsak gyorsítja a döntéshozatalt, de lehetővé tette a státuszok számának 5 százalékos csökkentését is - mondta Varga Mihály az Infó Rádió Aréna című műsorában csütörtök este.
 
Az átalakítás még hátralévő feladatai közül kiemelte a szükséges optimális létszám meghatározását, ami a következő fél év elejére megtörténik. A jogalkotásban folyamatban van az átalakításhoz ugyancsak szükséges törvénymódosítások elfogadása a jövedéki szabályozásnál, az adótörvényben, az adózás rendjében, illetve elfogadták az adóhatósági dolgozók életpálya-modelljének szabályait is.
    
A miniszter hangsúlyozta, hogy az adóhatóság fontos szerepet játszik majd a társasági adóban tervezett jelentős bevételnövekedés - 400 milliárdról 770 milliárd forint - biztosításában, hiszen azt a gazdaság növekedése, illetve a növekedési adóhitel bevezetésén túl, a gazdaság  kifehérítéséből várja a kormány. "Nem új adókat akarunk kivetni, hanem a meglévőket beszedni" - fogalmazott Varga Mihály.
 
Kiemelte, hogy a 2017-es évről szándékuk szerint már senkinek sem kell majd személyi jövedelemadójáról bevallást benyújtania. Ezt lehetővé teszi, hogy a NAV-nak minden adattal rendelkeznie kell, és így rendelkeznie kell azzal a képességgel is, hogy munkatársai elkészítsék mindenki bevallását. A hivatal majd értesíti az adózót a bevallás elkészültéről, illetve arról, hogy a befizetésekhez képest többlete vagy hiánya van, amit rendeznie kell.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra