VM: kétmilliárd forint tanyafejlesztésre

Forrás: MTI

Címkék: tanya


A tanyafejlesztési program idei, harmadik ütemében kétmilliárd forintnyi támogatásra lehet pályázni hétfőtől augusztus 7-ig. A támogatásokra a települési önkormányzatok és a tanyán élők egyénileg is pályázhatnak. Az önkormányzatok maximálisan 200 ezer euróra - mintegy 60 millió forintra -, míg az egyéni gazdálkodók maximum 7500 euróra - mintegy 2,2 millió forintra - pályázhatnak.

A tanyafejlesztési program idei, harmadik ütemében kétmilliárd forintnyi támogatásra lehet pályázni hétfőtől augusztus 7-ig - közölte Budai Gyula hétfőn Budapesten Sajtótájékoztatón.
 
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára elmondta: 2011-ben és 2012-ben mintegy egy, illetve másfél milliárd forint állt rendelkezésre a tanyafejlesztés támogatására, így a harmadik ütemmel együtt az összeg mintegy 4,5 milliárdra emelkedik. A támogatáshoz szükséges pénzt 100 százalékban nemzeti forrásból biztosítja a VM erre a célra. Az idén a pénzügyi segítségre hét megye 68 járásának 724 településéről lehet pályázni - tette hozzá az államtitkár.
 
Az államtitkár emlékeztetett: Magyarországon most mintegy 300 ezer ember él tanyán. A tanyafejlesztési program célkitűzése pedig az, hogy a tanyán élők életkörülményei javuljanak, és elérjék a nagyobb településen élőkét. Ezért a támogatásokra a települési önkormányzatok és a tanyán élők egyénileg is pályázhatnak. Az önkormányzatok maximálisan 200 ezer euróra -  mintegy 60 millió forintra -, míg az egyéni gazdálkodók maximum 7500 euróra -  mintegy 2,2 millió forintra - pályázhatnak. Az önkormányzatoknak és a fiatal gazdáknak céljaik megvalósításhoz 10, míg az egyéni pályázóknak 25 százalékos önerővel kell rendelkezniük.
 
A legsikeresebb pályázati célkitűzés a helyi termékek piacra juttatásának segítése volt, és Budai Gyula úgy vélte, hogy az idén ez a terület szintén kiemelten sikeres lehet. Példaként hozta egy új állatvásár-tér felavatását, amelyen személyesen vett részt. Új program elem a tanyavillamosítás támogatása - tette hozzá.
 
Viski József, a VM stratégiai főosztályának vezetője arról beszélt, hogy a tanyavillamosítás támogatására az idén 150 millió forint áll rendelkezésre. Ebből a forrásból 100 milliót az önkormányzatok, míg 50 millió forint támogatást az egyéni gazdálkodók használhatnak fel. A Magyarországon lévő tanyák mindegyikében várhatóan 2020-ra lesz villamos áram - fűzte hozzá Budai Gyula.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra