Workania: a munkavállalók 30 százaléka nem kapott plusz juttatást az első fél évben

MUNKAJOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: cafetéria


Az összes dolgozót figyelembe véve idén is a legnépszerűbb juttatás az Erzsébet utalvány, hiszen minden harmadik dolgozó ezt kapja a munkaadójától. A második legnépszerűbb juttatási forma a Széchenyi Pihenő (SZÉP) kártya: ebben a munkavállalók negyede részesül. A harmadik leggyakoribb céges juttatás a mobiltelefon, a felmérésben résztvevők 17 százaléka ezt jelölte meg.

Az év első felében a magyar munkavállalók 30 százaléka nem kapott semmilyen, fizetésen kívüli juttatást, ez kissé alacsonyabb arány a tavaly júliusi 33 százaléknál - derül ki a Workania állásportál által üzemeltetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.
 
A Workania közleményében kiemeli, hogy pozíciószintek szerint vizsgálva a segédmunkások vannak a legrosszabb helyzetben: 52 százalékuk nem kap a fizetésén felül semmilyen juttatást, míg ez az arány a felső vezetőknél 13 százalék. Mindkét szinten enyhe javulás történt az elmúlt évhez képest, 2012-ben ugyanis a segédmunkásoknál 55, a felső vezetőknél pedig 16 százalék volt ez az arány.
 
A középvezetők körében a juttatás nélküliek aránya a tavalyi 24 százalékról idén 22 százalékra csökkent, míg egyáltalán nem kapott béren felüli juttatást a szakmunkások és a szolgáltatási szférában dolgozók 43 százaléka, a műszaki területen szakképzett dolgozók negyede, illetve az adminisztratív alkalmazottak 40 százaléka. Utóbbi csoportnál 4 százalékpontos növekedés történt 2012-höz képest.
 
Az összes dolgozót figyelembe véve idén is a legnépszerűbb juttatás az Erzsébet utalvány, hiszen minden harmadik dolgozó ezt kapja a munkaadójától. A második legnépszerűbb juttatási forma a Széchenyi Pihenő (SZÉP) kártya: ebben a munkavállalók negyede részesül. A harmadik leggyakoribb céges juttatás a mobiltelefon, a felmérésben résztvevők 17 százaléka ezt jelölte meg.
 
A magyarországi munkavállalók több mint tíz százaléka kap még egészségpénztári támogatást (14 százalék), utazási bérletet (12 százalék), rugalmas munkaidőt (11 százalék), valamint meleg étkezési utalványt (10 százalék) munkaadójától. Az ingyenes italellátás a tavalyi 11 százalékról idén 7 százalékra csökkent - jelzi a Workania, hozzátéve, hogy a legritkább cafeteria elem például a sport- és kulturális juttatás (2 százalék), vagy a lakástámogatás (1,2 százalék).

A segédmunkásként dolgozók több mint negyede kap Erzsébet utalványt, az adminisztratív alkalmazottak és a szakmunkások esetében már 28, középvezetők és felső vezetők esetében 33, a műszaki területen szakképzett alkalmazottaknál pedig 37 százalék ez az arány.

SZÉP kártyában a segédmunkások csupán 7 százaléka részesül, ezen kívül még a egészségpénztári támogatás (9 százalék), a hideg- és meleg étkeztetés, valamint az utazási bérlet jelentős a maga 7 százalékos gyakoriságával.

Az adminisztratív dolgozók esetében a legnépszerűbb juttatások nagyobb arányban fordulnak elő: SZÉP kártyát 14 százalékuk kap, egészségpénztári támogatást 10, helyi utazási bérletet pedig 9 százalékuk.

A műszaki és technikai szakemberek 16 százaléka rugalmas munkaidőben dolgozik, 20 százalékuk mobiltelefont kap magáncélokra, 10 százalékuk céges notebook-ot is használ, de népszerű az utazási bérlet, valamint az egészségpénztár is.

Felső vezetők esetében a személygépkocsi már 38 százalékuknál megjelenik, a notebookot 41 százalék, a mobiltelefont pedig 58 százalék jelölte meg plusz juttatásként, de a rugalmas munkaidő is gyakori (30 százalék).

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra