Diákfoglalkoztatás kulcsszerepben

MUNKAJOG

Nyomtatás
Forrás: Targetcom

Címkék: diákok foglalkoztatása


Idén nyáron nem csupán az idénymunkák, hanem a járvány visszaszorítása nyomán újranyitó vendéglátó- és szálláshelyek, a visszatérő rendezvények, illetve a kereskedelmi szektorban működő cégek is jelentős plusz munkaerőt fognak igényelni, amelynek kielégítésében kiemelt szerep jut a diákmunkának – jelzi előre a Trenkwalder.

A pandémia kitörését követő hónapokban a cégek elsőként a rugalmas keretek között foglalkoztatott munkavállalóiktól, köztük a diákoktól vettek búcsút, aminek következtében a diákfoglalkoztatás volumene a korábbinak a töredékére zuhant vissza. A Trenkwalder közelmúltban elvégzett, diákokat és munkáltató cégeket is megcélzó felméréseiből az derült ki, hogy a diákok 55 százaléka a járvány időszakában egyértelműen kevesebbet dolgozott, mint a járvány előtt, 20 százalékuk körülbelül ugyanannyit, csupán a maradék 25 százalék dolgozott többet ebben az időszakban. Utóbbiak elsősorban azt tudták kihasználni, hogy a korábban irodai környezetben zajló foglalkoztatás az online térbe költözött, az itteni munkavégzéshez és kapcsolattartáshoz pedig a leggyorsabban a diákok alkalmazkodtak. 

A hazai munkaerőpiac jelenleg átmeneti állapotban van. A vírus még jelen van, ami komoly bizonytalansági tényező a munkaerő-tervezésben. A külföldi munkaerő még nem tért vissza, eközben pedig a korábban kényszerűen elbocsátott munkaerő-állományt nem lehet pillanatok alatt újra felépíteni. Ezért nyárra felértékelődnek a rugalmas alkalmazási formák, így a diákmunka is – hangsúlyozza Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója. – A piaci keresletet jól mutatja, hogy az ELTE-Trenkwalder iskolaszövetkezet jelenleg minden eddiginél több, 300 feletti nyitott fővárosi és vidéki pozícióba keresi az alkalmas diákmunkaerőt. A vendéglátáshoz és a turizmushoz köthető munkakörök mellett idén kiemelt kereslet mutatkozik a különféle adminisztrációs feladatokat ellátó diákokra is, emellett a gyakornoki pozíciókat betöltő hallgatók iránt továbbra is szintén nagy az érdeklődés.” 

Ismét csúcsra érhet a fiatal korosztály alkalmazási aránya 

A KSH adatai szerint a 15-24 év közötti korosztályból foglalkoztatottak száma 2020 júniusára 257 ezres szintre csökkent, idén áprilisban már a 271 ezres szinten állt, és komoly esély van rá, hogy a nyári hónapokban ez az érték megközelíti a 300 ezres szintet is, ami ebben a korcsoportban ismét 30 százalékos foglalkoztatási arányt eredményezne. 

A Trenkwalder felmérésének adatai szerint diákmunkát legtöbben alkalmi munkalehetőségként keresnek (a diákmunkát végzők 36 százaléka), folyamatos, de a tanulmányaikhoz kevésbé köthető munkavégzést 33 százaléknyian végeznek, és 31 százalék azok aránya, akik gyakornoki pozícióban vannak az őket foglalkoztató cégnél. 

A felmérésben részt vevő cégek mintegy 70 százaléka foglalkoztat diákokat, jellemzően 10 fő alatti létszámban. Főként rövid távon, projektjelleggel, termelési területen fordul elő nagyobb létszámú, akár 50 fős diákcsoport alkalmazása. A cégek 75 százaléka tartja a diákmunkát gyorsnak és rugalmasnak, 56 százalékuk a költséghatékonyságot emeli ki (a diákmunkára fizetett bért mindössze 15 százalékos SZJA terheli), Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy a munkaadók 65 százaléka kevésbé megbízhatónak tartja a diákokat a többi alkalmazottnál – különösen fizikai területen. 

A diákfoglalkoztatással csak az nyerhet, aki érti is a diákokat 

A megbízhatatlanság érzete szoros kapcsolatban áll azzal, hogy sok esetben a diákmunkások alkalmazását nem előzi meg olyan előszűrés, amely más felvételi folyamatban rutinszerűen lezajlik – magyarázza a Trenkwalder szakértője. – Az iskolaszövetkezetek általában erre gondot fordítanak, miközben hangsúlyt helyeznek arra is, hogy tudatosítsák a munkahellyel kapcsolatos felelősséget és elvárásokat. Mindez elengedhetetlen, hiszen a diákok jelentős részének korábban nem volt ilyen jellegű tapasztalata, általában idealisztikus elképzelésekkel rendelkeznek, ami a legfőbb oka a kölcsönös csalódásoknak.” 

Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezetnek emellett speciális előnye az is, hogy olyan diákokkal rendelkezik, akik a világ legtöbb nyelvén képesek kommunikálni. Ez különösen az utazási irodák, szállodák, SSC-k, és más multinacionális cégek számára jelent vonzó diákmunkaerő-forrást.

***

ÜGYVEZETŐK KÖNYVE 2021 

Vezető tisztségviselők jogállása, felelőssége, feladatai – 45 db üzleti szabályzattal, iratmintával. Garantáltan van benne legalább egy mondat, amely miatt változtatni fog cége működésén. Megrendelés: Önadózó Webáruház!

***

KISVÁLLALKOZÓK ÜGYVITELI KÉZIKÖNYVE

Vállalkozási formák ● Tevékenységi szabályok ● KATA adózás és alternatívái ● Könyvelés ● Számlázási szabályok ● E-ügyintézés ● GDPR  adatkezelés ● Információbiztonság ● Ez a könyv tartalmaz 48 db. vállalkozási megoldást, 74 db. adótippet, 92. db. ügyviteli jótanácsot. Egyszerre nyomdai könyv és e-book.  Szerző: Dr. Szabó Tibor - Megrendelés: Önadózó Webáruház

***

ŐSTERMELŐK ÉS CSALÁDI GAZDASÁGOK KÉZIKÖNYVE

Tevékenységi szabályok, ügyvitel, adózás már a 2021-es új szabályok szerint – segédletekkel, iratmintákkal.  Egyszerre könyv és e-book. Ez a könyv tartalmaz 92 db. szervezési megoldást, 99 db adótippet, 17 db. ügyviteli jótanácsot, 5 db. szerződésmintát, TEÁOR besorolási segédeletet, adónaptárat. Szerző: Dr. Szabó Tibor - Megrendelés: Önadózó Webáruház

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra