Hírek

Bővült az igazolás nélkül elszámolható költségek köre külföldi kiküldetéskor

SZJA

A magánszemély a külföldi kiküldetéskor kapott költségtérítésből igazolás nélkül napi 85 eurónak megfelelő forintösszeg levonását kérheti az adóelőleg-nyilatkozatban, legfeljebb a napidíj összegéig.

Módosulnak a munkaerőpiacra lépő külföldiek utáni szochókedvezmény szabályai

JÁRULÉKOK, TB

Az EGT-állam állampolgára után kiállított igazolás 2023. december 31-e után nem vehető figyelembe, azaz a munkáltató 2024. január hónapra már nem érvényesíthet kedvezményt az EGT-állam állampolgárának minősülő munkavállaló után, a korábban kiállított igazolás alapján sem.

A szokásos piaci ár megállapítására irányuló eljárás díja

TAO

A szokásos piaci ár megállapítására irányuló eljárás díja egyoldalú eljárásban nyolcmillió forint, kétoldalú vagy többoldalú eljárásban tizenkettőmillió forint. A díjra részletfizetés vagy fizetési halasztás nem engedélyezhető.

A kisvállalati adóelőleg meghatározása

EGYÉB ADÓK

Az adózó az adóelőleg-megállapítási, -bevallási és -fizetési kötelezettségének negyedévente, a tárgynegyedévet követő hónap 20-áig tesz eleget.

Kapacitásbővítő program indul kkv-knak

TÁMOGATÁSOK

A bértámogatás mértéke legfeljebb 10 fős létszámbővítés esetén fél évig alkalmazottanként legfeljebb a havi bruttó 400 ezer forintot, és az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó összegét érheti el. Elvárás továbbá, hogy a felvett többletlétszámot legalább négy hónapig továbbra is foglalkoztassák.

A NAV segít, ha kérdezne az eÁFA-ról!

ÁFA

A kevesebb bizonylattal rendelkező mikro- és kisvállalkozásoknak a webes alkalmazást, a jelentősebb mennyiségű bizonylatot kezelőknek pedig a gépi interfészes megoldást ajánlják.

A vállalkozások önálló programban kaphatnak támogatást zöldenergia-tároló telepítéséhez

TÁMOGATÁSOK

A gazdasági társaságok támogatási kérelmeiket a palyazat.gov.hu oldalon elérhető online felületen nyújthatják be 2024. január 15. és február 5. között.

NAV: megújult webes felülettel indul az idei eSZJA-szezon

SZJA

A 2023-ra vonatkozó személyijövedelemadó-bevallások tervezetét idén is elkészíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), de akik maguk készítik el a dokumentumot, már hozzáférhetnek a korábbinál logikusabb és a kitöltést segítő új funkciókkal kibővített webes kitöltő programhoz - hívta fel a figyelmet az adóhatóság

AM: két héttel meghosszabbítják a Gazdálkodási Napló elektronikus feltöltésének határidejét

KKV

A Gazdálkodási Napló elektronikus feltöltésének határidejét két héttel, 2024. február 15-ig meghosszabbítja az Agrárminisztérium (AM), és jövő hét közepére nagyobb, a biztonságos benyújtást segítő informatikai rendszerfrissítési csomag várható

Mesterséges intelligencia az adó- és jogi tanácsadásban. Így csinálja a PwC

DIGITALIZÁCIÓ

A PwC adó- és jogi tanácsadási szakértői számos területen, többek között a szerződések elemzése, a jogszabályi megfelelés, a követeléskezelés, az átvilágítás, valamint a szélesebb körű adó- és jogi tanácsadás terén tudnak ember által irányított és fejlett technológia alkalmazásával kidolgozott jogi megoldásokat nyújtani.

Változtak a fogyasztóvédelmi szabályok

JOG

Jelentősen átalakul a hazai fogyasztóvédelem 2024-ben: január elsejétől szigorodik a békéltető testületi eljárások menete, majd márciustól drasztikusan nő a kiszabható bírságok összege és új hatásköröket kapnak a releváns hatóságok, így a kormányhivatalok, sőt, a Gazdasági Versenyhivatal is.

A felhasználók véleményét kéri a NAV

DIGITALIZÁCIÓ

Kérdőíves felméréssel kutatja a felhasználók véleményét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A cél az ügyintézői felületek korábbi fejlesztéseinek vizsgálata, a felhasználói tapasztalatok megismerése, hasznosítása.

Már lehet jelentkezni a munkahelyi generációváltást elősegítő programra

TÁMOGATÁSOK

Január 10-től  lehet jelentkezni a munkahelyi generációváltást elősegítő programra, ennek keretében bérkiegészítésre pályázhatnak azok a cégek, amelyek biztosítani szeretnék a munkatapasztalatok átadását a nyugdíj előtt álló dolgozók és a pályakezdő fiatalok között

Amnesztia részesedések eladása esetén

TAO

A 2023 novemberében elfogadott adócsomag egy átmeneti "amnesztiát" vezetett be a társasági adó hatálya alá eső cégek számára a tulajdonukban álló részesedésekkel kapcsolatban. 

Jön az e-nyugta: új időszámítás kezdődik a pénztárgépek életében

ÁFA

Évek óta napirenden van a jelenlegi kasszarendszer átalakításának terve, a nemrég elfogadott adócsomagban pedig már konkrét jogszabályokat is megfogalmaztak. Az új e-pénztárgép rendszer használatával elektronikus formában is lehet majd nyugtát adni, amelyhez a fogyasztók egy alkalmazáson keresztül férhetnek hozzá.

Hazai cégek és munkavállalók ezreit érinti a kibervédelmi irányelv

DIGITALIZÁCIÓ

Az előírások a legalább 50 főt foglalkoztató vagy a 10 millió eurót meghaladó éves árbevétellel rendelkező cégekre, valamint minden olyan szervezetre vonatkoznak, amely az EU gazdasági és társadalmi fejlődése szempontjából nélkülözhetetlen funkciót látnak

Kell-e személyi jövedelemadót fizetnie az eladónak a megtartott, ingatlan adásvételt biztosító foglaló után?

SZJA

Kell-e személyi jövedelemadót (szochot) fizetnie az eladó magánszemélynek az ingatlannal kapcsolatos adásvételi szerződés meghiúsulása esetén megtartott foglaló után?

Ki választhatja az ekho szerinti adózást?

EGYÉB ADÓK

Az ekho szerinti adózást az a magánszemély választhatja, aki az alábbi foglalkozások valamelyikét űzi, és ezzel adóköteles bevételt szerez. Az ekho akkor is választható, ha a magánszemély korábban katás volt.

KIVA: a szokásos piaci ártól eltérő ellenérték megállapításakor alkalmazandó szabályok

EGYÉB ADÓK

Ha az adózó kapcsolt vállalkozásával kötött szerződésében, megállapodásában olyan ellenértéket (ügyleti értéket) határoz meg, amely nem felel meg a szokásos piaci árnak, az adóalapot a szokásos piaci ár és az ügyleti érték különbségével úgy módosítja, hogy az olyan adóalapnak feleljen meg, mint ha független vállalkozással kötött volna szerződést, megállapodást, feltéve, hogy a szerződés, megállapodás alapján az adóévben teljesítés történt.

Emelkedett egyes családtámogatások összege

JÁRULÉKOK, TB

A minimálbér emelésének köszönhetően a gyed maximális összege bruttó 373 520 forintra emelkedett, míg a diplomás gyed az alapképzésben résztvevő hallgatóknál 186 760 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 228 200 forintra nőtt. Az otthongondozási díj (gyod) összege 266 800 forintra nőtt. A gyermekápolási táppénz napi maximális összege 17 787 forintra nőtt


Vissza az előző oldalra