Így néz ki az eÁFA rendszere

ÁFA

Nyomtatás
Forrás: www.nav.gov.hu | Szerző: NAV

Címkék: e-áfa


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2024-ben elindítja az elektronikus áfarendszert, az eÁFA-t az áfabevallások elektronikus összeállításának és benyújtásának támogatására. Az új korszakot nyitó fejlesztés célja az ügyféli igények minél teljesebb kiszolgálása, a kötelezettségek jogszerű teljesítésének elősegítése és az adminisztráció csökkentése.

az elektronikus áfa rendszer ÚJDONSÁGA

Az újdonság a rendszerben az, hogy az adózók számára ezen a felületen lehetőség nyílik a releváns adóhatósági adatok – például befogadott és kiállított számlák, vámeljárások adatai – lekérdezésére, valamint, az áfaanalitika elkészítése, illetve adóhatósági adatokra alapozott validációja mellett, a bevallási kötelezettség egyszerű teljesítésére.

ADÓKÓDOK, ÁFAANALITIKA

A rendszer lényeges elemei az adókódok, valamint az ezek használatával összeállított, és a bevallások alapját képező áfaanalitika. Ez a szemléletváltás teremti meg az alapjait annak, hogy hosszabb távon az áfabevallási kötelezettség ne bevallásinyomtatvány-alapú legyen, hanem – kihasználva a technológiai fejlődés lehetőségeit – fókuszáljon a hatékonyabb adatfeldolgozásra, és a folyamatba épített hibaellenőrzésre.

Az e-áfa rendszer előnyei

A fejlesztéssel szembeni elvárások szerint az eÁfa előnye lesz egyrészt a bizonylati szintű adatok automatikus, sztenderd adókódolása, amely az egyes tételeknek a meghatározott bevallási sorral történő összerendezését szolgálja, másrészt – és ez talán hangsúlyosabb szerepet tölt be – a bevallás benyújtását megelőző ellenőrzés, amely az Általános Nyomtatványkitöltő Alkalmazáshoz képest kiterjedtebb validációt eredményez, felhívva a figyelmet akár a NAV kockázatelemzése során keresett eltérésekre is. Az elkészített analitikát tehát a rendszer vizsgálatoknak veti alá, amelyekből a helyes teljesítést segítő figyelmeztető (WARNING) üzenetek, és természetesen a hibákat (ERROR) jelző üzenetek készülnek. A validációt követően a rendszer állítja össze a bevallás tervezetét, amely jóváhagyással, a felületen keresztül be is nyújtható.

Hogyan lesz elérhető a felhasználók számára?

A digitalizált megoldás webes felületen és gép-gép kapcsolaton keresztül lesz elérhető a felhasználók számára. A webes felület a kevesebb, de még észszerű keretek közt online formában is kezelhető, illetve megjeleníthető mennyiségű bizonylattal rendelkező adózókat segíti azáltal, hogy az adóhatóság által rendelkezésre bocsátott számlaadat-szolgáltatásból, online pénztárgépi adatszolgáltatásból származó adatok és a termékimporttal kapcsolatos hatósági adatok kiegészítésével, módosításával elkészíthető a bevallás. A felületen a forrásadatok megfelelő szempontrendszer szerinti adókódolása és azok megmutatása mellett biztosított az adatok szerkesztése, különböző adózói döntések meghozatala, és a NAV-nál rendelkezésre nem álló adatok bevitele is, amelyek eredményeként előáll a bevallási tervezet. A felhasználók manuális teendőinek csökkentésére az eÁfa lehetőséget biztosít a felhasználói szabályok kialakítására is, amely alapján egy-egy adózói döntést a szabálynak megfelelő forrásadatokon tömegesen képes végrehajtani a rendszer.

A másik lehetőség a gép-gép kapcsolaton (M2M) keresztüli elérés, amelynél az adózók a bevallás elkészítéséhez hasznosítható, az adóhatóság által rendelkezésre bocsátott – előzőek szerinti – adatokat a saját ügyviteli rendszereikbe tudják importálni, és azokat a bevallás alapját képező nyilvántartás elkészítéséhez felhasználni. Az összeállított, majd gép-gép kapcsolattal feltöltött analitikán a NAV rendszere vizsgálatokat végez, és a webes felülettel azonos módon az esetleges hibák, figyelmeztetések itt is elérhetők, ezzel is segítve a megfelelő bevallás benyújtását. Mivel a gép-gép kapcsolat során ügyféli oldalon az ügyviteli rendszernek is alkalmasnak kell lennie az eÁfa M2M rendszer sajátosságainak kezelésére, a NAV az ehhez készített fejlesztői dokumentációt, a hasznos felhasználói javaslatok megismerésére a legismertebb fejlesztői platformon, a GitHub felületén mindenki számára hozzáférhetővé tette. Elérési útvonal: https://github.com/nav-gov-hu/eVAT/

Egyszerűsítés az igéret

Az áfabevallások összeállítását illető, új megközelítéssel várhatóan egyszerűsödik a vállalkozások, könyvelők számára a kötelezettségek jogszerű teljesítése, a kevesebb adminisztráció pedig ösztönözheti a digitális működés magasabb szintű alkalmazását. Érdemes most lépni, és az új megoldás mielőbbi megismerésével, illetve használatával előnybe kerülni!

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra