Kavosz: duplájára emelkedik a Széchenyi Mikrohitel MAX+ összege
Megkezdődik a lehetséges új, tisztán elektromos meghajtású személygépkocsik finanszírozása is maximum nettó 25 millió forint vételárú járművekre, minimum 10 százalék önerővel, a konstrukció szabályzata szerinti, 2021 végéig vagy korábban alapított vállalkozások számára.
Duplájára, 50 millióról 100 millió forintra emelkedik a Széchenyi Mikrohitel MAX+ maximálisan adható hitelösszege, és lehetővé válik az új, tisztán elektromos személyautók finanszírozása is - jelentette be Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója.
A közlemény szerint az államilag támogatott Széchenyi Kártya Program MAX+ a piacon elérhető legkedvezőbb árazással és feltételekkel, a maximum 10 éves futamidő végéig évi 1,5-5 százalékos fix kamat mellett, célzott módon biztosítja a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásaihoz, fejlesztéseihez szükséges forrásokat. Továbbá a legkisebb mikrovállalkozások számára is lehetővé teszi beruházási elképzeléseik megvalósítását - tették hozzá.
A programon belül érhető el a megújult Széchenyi Mikrohitel MAX+, amely kifejezetten a hazai mikro-, és kisvállalkozások, sőt akár kezdő vállalkozások fejlődését segítő állami kamat-, kezelési költség- és kezességi díj támogatásban részesített beruházási hitel. Ez a hitel szinte minden beruházási hitelcél finanszírozására alkalmas. Finanszírozható főbb hitelcélok agrár és nem agrár vállalkozások számára: klasszikus beruházási célok (például ingatlan vásárlás, építés, fejlesztés, új vagy használt gépek, berendezések, egyéb tárgyi eszközök vásárlása, beszerzése is), illetve forgóeszköz beszerzés a hitelösszeg 20 százaléka erejéig, valamint a feltételeknek megfelelő korábbi beruházási hitelek vagy pénzügyi lízing kiváltása is megengedett - részletezték.
Felhívják a figyelmet arra is: megkezdődik a lehetséges új, tisztán elektromos meghajtású személygépkocsik finanszírozása is maximum nettó 25 millió forint vételárú járművekre, minimum 10 százalék önerővel, a konstrukció szabályzata szerinti, 2021 végéig vagy korábban alapított vállalkozások számára.
A Széchenyi Mikrohitel MAX+ a teljes futamidő alatt fix kamatozással, évi 5 százalék nettó ügyleti kamatszinten, a konstrukció szabályzatában rögzített egyéb díjtételek mellett érhető el. Az igényelhető hitelösszeg ügyletenként legfeljebb 100 millió forint. A hitel maximális futamideje 120 hónap - közölte a Kavosz.
FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 ● Cafetéria szabályzat 2024 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Székhelyszolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Adótanácsadók, adószakértők pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Kamerás megfigyelés alkalmazása munkahelyen, üzletben – kézikönyv és iratminták
Bruttó ár: 12 700 Ft
-
A munka- és pihenőidő elektronikus nyilvántartásának követelményei
Bruttó ár: 1 270 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Új munkajogi tájékoztatások útmutatóval
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 160 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2024)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 1 995 Ft -
Agrárgazdaságok átadása és adózása
Bruttó ár: 15 750 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 12 600 Ft
Postaköltség: 1 100 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja