Nem használják ki a fenntartható működésben rejlő üzleti lehetőségeket az európai cégek

Forrás: EY | Szerző: EY

Címkék: fenntarthatósági jelentés, ESG jelentés


Az érintett hazai társaságoknak a saját működésüket és az ellátási láncukat is érintően kötelező átesniük egy fenntarthatósági célú átvilágításon típusuk, méretük és befolyásolási képességük szerint. Ennek része többek között, hogy létrehoznak egy kockázatkezelési és kockázatelemzési rendszert, megelőzési intézkedéseket állapítanak meg és szükség esetén korrekciós intézkedéseket hoznak, valamint belső felelősségvállalási stratégia kialakítására is szükségük lesz. A törvény azt is előírja, hogy a szóban forgó cégek évente ESG beszámolót készítsenek az átvilágítási kötelezettségek teljesüléséről, amelyet hat hónapon belül ingyenesen elérhetővé kell tenniük a vállalati honlapon.

A cégek többsége még nincs tisztában azzal, hogy a fenntartható működés miként járul hozzá az üzleti sikerhez – állapítja meg az EY friss, 15 európai ország 200 vállalatvezetőjének részvételével készült kutatása. Magyarországon idén január óta törvény kötelez számos hazai szervezetet arra, hogy zöldebbé váljanak. 

A vállalatok többsége még nem látja át, hogy a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) törekvései, mint például a nettó zéró kibocsátás elérése, hogyan járulnak hozzá az eredményességéhez. Ennek megfelelően a felmérés válaszadóinak mindössze negyede (24%) rendelkezik a klímavédelmi célok eléréséhez vezető világos stratégiával. 

Biztató, hogy a vállalatok fenntarthatósági átvilágításáról (CSDDD), valamint fenntarthatósági jelentéstételéről (CSRD) szóló európai uniós irányelvekre válaszul szinte minden megkérdezett szervezeti változtatásokat hajt végre, azonban ezek többsége még nem jelent gyökeres átalakulást. Az előrelépést hátráltatja, hogy a megkérdezettek mindössze 40%-a van tisztában azzal, miként férhet hozzá az Európai Zöld Megállapodás (EU Green Deal) keretében elérhető finanszírozási forrásokhoz. 

„Számos ígéretes klímavédelmi beruházást és fejlesztést mulasztanak az európai társaságok csak azért, mert még nem ismerték fel az ESG szempontok üzleti előnyeit – emelte ki Lukács Ákos az EY Klímaváltozással és Fenntarthatósággal foglalkozó területének vezető partnere. „Pedig azok a cégek, amelyek ennek megfelelően működnek, a befektetők és a pénzügyi piacok számára is vonzóbbak. Ezt bizonyítja, hogy Magyarországon már törvényi szinten szabályozzák a fenntartható vállalati működést. Az idén életbe lépett ESG-törvény értelmében az érintett hazai társaságoknak környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontból is át kell világítaniuk működésüket” – tette hozzá. 

Január óta új törvény segíti, hogy fenntarthatóbban működjenek a hazai vállalatok

Az idén hatályba lépett ESG törvény (2023. évi CVIII. törvény) olyan magyarországi nagyvállalkozásokra vonatkozik, ahol a megelőző üzleti évben a mérleg fordulónapján három meghatározott mutatóérték közül bármelyik kettő meghaladta a megjelölt határértékeket, vagyis a mérlegfőösszeg a 10 milliárd forintot, az éves nettó árbevétel a 20 milliárd forintot, a foglalkoztatottak átlagos létszáma pedig közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónak minősülő nagyvállalkozások esetében az 500 főt, egyéb nagyvállalkozások esetében a 250 főt. A törvény emellett vonatkozik a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodónak minősülő kis- és középvállalkozásokra is. Mindemellett megjeleníti azt a lehetőséget is, hogy bármely szervezet, amely nem felel ezeknek a feltételeknek, önként vagy szerződésben vállalja a törvény szerinti adatszolgáltatást. 

Az érintett hazai társaságoknak a saját működésüket és az ellátási láncukat is érintően kötelező átesniük egy fenntarthatósági célú átvilágításon típusuk, méretük és befolyásolási képességük szerint. Ennek része többek között, hogy létrehoznak egy kockázatkezelési és kockázatelemzési rendszert, megelőzési intézkedéseket állapítanak meg és szükség esetén korrekciós intézkedéseket hoznak, valamint belső felelősségvállalási stratégia kialakítására is szükségük lesz. A törvény azt is előírja, hogy a szóban forgó cégek évente ESG beszámolót készítsenek az átvilágítási kötelezettségek teljesüléséről, amelyet hat hónapon belül ingyenesen elérhetővé kell tenniük a vállalati honlapon. 

A fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségekkel kapcsolatos feladatokat a közérdeklődésre számot tartó nagyvállalkozásoknak először a 2024-es üzleti évre nézve kell elvégezniük, míg első ESG beszámolójukat 2025-ben szükséges közzétenniük. Az egyéb nagyvállalkozásokra ezek a feladatok a 2025-ös üzleti évtől nézve jelentenek kötelezettséget, 2026-ban közzétett első ESG beszámolóval, a közérdeklődésre számot tartó kis- és középvállalkozásokra pedig a 2026-os üzleti évtől, 2027-ben nyilvánosságra hozandó beszámolóval.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra