Újabb funkciókkal bővült az elektronikus Gazdálkodási napló (eGN) használata

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: eGN, elektronikus gazdálkodási napló


A gazdálkodók adminisztratív kötelezettségeinek egyszerűsítése érdekében 2023. év elején elindult az elektronikus Gazdálkodási napló (eGN). A Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatal (Nébih) ebbe az új közigazgatási szolgáltatásba integrálja a jelenleg különálló e-permetezési napló, Gazdálkodási napló és nitrát adatlap rendszerekben található adatokat.

Az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint a gazdák számára kiemelten fontos információ, hogy az egységes kérelemben megadott adataik az eGN rendszerben július második felében jelennek majd meg. Emellett a Nébih már most bővítette a gazdák által elérhető funkciók körét az eGN-ben, aminek köszönhetően tovább csökkennek a gazdálkodók adminisztrációs terhei. A Nébih célja a jövőben is az, hogy a folyamatos fejlesztések által egy kifejezetten felhasználóbarát felületen tudják elvégezni az adatok feltöltését a gazdák.

A minisztérium közleménye kitért arra is, hogy a mostani fejlesztés eredményeként két új lehetőséggel élhetnek a gazdálkodók. Egyrészt lehetővé vált a "Másolás" funkció a rendszerben, amellyel egy adott területen elvégzett műveletet  a gazda könnyedén fel tud vinni minden olyan további táblára, ahol ugyanazt a munkaműveletet végezte el. Azt azonban érdemes figyelembe venni, hogy a hasznosítások másolása közben csak azonos művelési ágú termőhelyekre történhet másolás, míg a műveletek esetében a gazdák választhatnak a termőhelyek és hasznosítások között. Nagy előnye az új funkciónak, hogy a műveletek közül a növényvédelmi megfigyelés másolható akár a kapcsolódó műveletekkel is.

Másik újdonság az adatok exportálhatóságához kapcsolódik. Nagy igény mutatkozott arra a gazdák részéről, hogy a feltöltött adatok exportálhatók legyenek Excel (xlsx) formátumba is. Ez most lehetővé vált, mind "nyomtatóbarát", mind pedig széles formátumban is, amely inkább az adatok elemzésében nyújt segítséget. Érdemes figyelni arra, hogy egy legenerált fájl csak korlátozott ideig tölthető le, de az aktuális adattartalomról újabb változat bármikor generálható - részletezte az AM közleménye.

A  rendszerrel kapcsolatban a jövőben is figyelemmel kíséri a Nébih a gazdák és egyéb szolgáltató cégek észrevételeit, igényeit és igyekeznek azokat figyelembe véve továbbfejleszteni az eGN-t.

A minisztérium arra is felhívja a figyelmet, hogy a Nébih felületén is elérhetőek az új információk: https://portal.nebih.gov.hu/-/meg-konnyebbe-valik-az-egn-hasznalata-elerheto-a-masolas-es-az-export-funkcio

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra