Keresés az önadózó adatbázisában

Legfrissebb információk

Nem használják ki a fenntartható működésben rejlő üzleti lehetőségeket az európai cégek

SZÁMVITEL

Az érintett hazai társaságoknak a saját működésüket és az ellátási láncukat is érintően kötelező átesniük egy fenntarthatósági célú átvilágításon típusuk, méretük és befolyásolási képességük szerint. Ennek része többek között, hogy létrehoznak egy kockázatkezelési és kockázatelemzési rendszert, megelőzési intézkedéseket állapítanak meg és szükség esetén korrekciós intézkedéseket hoznak, valamint belső felelősségvállalási stratégia kialakítására is szükségük lesz. A törvény azt is előírja, hogy a szóban forgó cégek évente ESG beszámolót készítsenek az átvilágítási kötelezettségek teljesüléséről, amelyet hat hónapon belül ingyenesen elérhetővé kell tenniük a vállalati honlapon.

Magasabb jövedékiadó-visszatérítés jár a gázolaj után

EGYÉB ADÓK

A veszélyhelyzet idején a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni adó-visszaigénylésről szóló 95/2024. (V. 3.) Korm. rendelet szerint 2024. május 1-jétől a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj után visszaigényelhető adó mértéke 90 százalékra emelkedik

Egyéni vállalkozók, őstermelők, áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez

SZJA

Az őstermelők, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek és az egyéni vállalkozók részére készített bevallási tervezet egy "ajánlat", ami nem válhat automatikusan bevallássá, ki kell egészíteni a vállalkozói, az önálló, valamint az őstermelői tevékenységből származó jövedelmekkel, fizetési kötelezettségekkel. Ha nem egészítik ki, nem módosítják az adóbevallási tervezetet, az május 21-én ebben a körben nem válik automatikusan személyijövedelemadó-bevallássá.

Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV

JÁRULÉKOK, TB

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal 

Hibás számlaadat-szolgáltatásra figyelmeztet a NAV

ÁFA

Az érintett adózók 2024 májusában kapnak értesítést a tárhelyükre a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a számlázóprogramjukból nem egyedi számlasorszámmal teljesített, és emiatt sikertelen online adatszolgáltatásokról.

További híreink

Aktuális lapszám

2024 / 05

2024 / 05 lapszám címlap képe

AKTUÁLIS TÉMÁK

Aktuális adózási információk 1

Jön az Eseményalapú Adatszolgáltatási Platform (EMAP) ● Új adókedvezmény vehető igénybe zöldberuházásra ● Április 1-től már a 24ELEKAFA-nyomtatványon kell visszaigényelni a külföldön megfizetett áfát ● Szakkönyvek és szabályzatok az Önadózó Webáruházból

Tovább a cikkhez

Egyenes vagy fordított? Vagy mindkettő? 4

A napi gyakorlatban többször fordul elő, hogy a vállalkozások olyan építési szerződést kötnek, amely szerződés alapján kifejtett tevékenységek, illetve célok részben engedély/bejelentés kötelesek részben pedig nem azok. Ilyen szerződés lehet egy ingatlan felújítása, ahol a tervezést és a kivitelezést ugyanaz a vállalkozás fogja teljesíteni. A kivitelezési tevékenység településképi bejelentés alá tartozik, vagyis fordítottan adózik azonban a tervezés, mint szolgáltatási elem nem adózik fordítottan a fő szabály szerint. A szerződésben külön összegben állapítják meg a tervezés és kivitelezés díját. A kérdés alapvetően arra irányul, hogy a szerződő fél milyen módon állítsa ki a díjról a számlát, kinek a kötelessége a forgalmi adót megállapítani, vagyis egyenes vagy fordítottan adózó az ügyletről van szó?

Tovább a cikkhez

TAO

A társasági adó bevallása a 2023-as adóévről 6

Az alábbiakban a 2329 jelű bevallás kitöltésével összefüggő legfőbb tudnivalókat ismertetjük. Az ismertetés során az „egyedi” adózókra koncentrálunk, a csoportos társasági adóalanyok bevallási sajátosságairól ugyanis önálló írás szól.

Tovább a cikkhez

Adóalap-korrekciós tételek a társasági adóban 14

A cikk az általános szabályok szerinti adóalap megállapítására és az egyedi adózókra koncentrálva a gyakoribb adóalap-korrekciós tételeket veszi számba, ennek során kérdések mentén segít átgondolni, hogy melyek alkalmazása merülhet fel. Az egyes korrekciós tételeket inkább csak „felvillantva”, a főbb előírásokat, jellemzőbb hibákat kiemelve mutatjuk be.  

Tovább a cikkhez

Csoportos társaságiadó-alanyok bevallása 21

Május közeledtével itt az idő a társaságiadó-alanyok számára, hogy felkészüljenek az éves elszámoló adóbevallás elkészítésére. 2024. május 31-e a határideje a folyamatosan, naptári év szerint működő adózók esetében a 2329 jelű bevallás benyújtásának. Így van ez a csoportos társaságiadó-alanyok (a továbbiakban: tao csoport) esetén is, ugyanakkor ezen adózói körnél a társasági adó levezetésének, ezáltal a bevallás kitöltésének is vannak olyan sajátosságai, amelyeket érdemes áttekinteni. Cikkünkben ezekkel foglalkozunk.

Tovább a cikkhez

A kisvállalati adó bevallása a 2023-as adóévről 25

Nemcsak a társasági adó alanyainak fontos dátum a 2024. május 31-e, hanem a kisvállalati adó alanyainak is, hiszen ők is ezen időpontig készítik el a számviteli beszámolójukat és vallják be a 2023-as adóévi adókötelezettségüket. A 2023-as évben nem volt olyan jogszabály-változás, amely a kisvállalati adóalanyok széles körét érintette volna, tehát a kisvállalati adó bevallása tulajdonképpen a már jól ismert szabályok alapján történik.

Tovább a cikkhez

SZÁMVITEL

A 2023-as üzleti év zárlati feladatairól 29

A cikk keretében a 2023-as üzleti év zárásának kiemelt zárlati feladatait foglaljuk össze, különös tekintettel arra, hogy sok vállalkozásnál a 2023-as üzleti év gazdálkodásában jelentős változások következtek be, ami a zárási feladatokat is érintheti.

Tovább a cikkhez

SZJA

Szja bevallás 2023 35

Március 15-ével újra elindult a személyi jövedelemadó bevallás időszaka, hiszen a NAV eSZJA felületen elérhetjük a bevallási tervezetünket. Egészen május 21-éig lehetőség van a bevallás elkészítésére, szerkesztésére, beküldésére. Mint mindig az szja bevallásban most is van változás, amelyek általában a jogszabályi változásoknak köszönhetők. 2023. adóévre elkészített bevallási tervezet nem csak tartalmilag, hanem formailag is megváltozott.  A következőkben tájékozódhatunk a bevallással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról, bemutatásra kerülnek a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja törvény) azon változási, amelyek érintik az szja bevallást és megismerkedhetünk az eSZJA portál új felületével.

Tovább a cikkhez

Adóalap-kedvezmények a személyi jövedelemadó rendszerében II. 43

Cikkünkben bemutatjuk a személyi jövedelemadóban érvényesíthető adóalap kedvezményeket, kitérünk arra, hogy kik, milyen feltételek mellett vehetik azokat igénybe, illetve hogyan valósulhat meg azok érvényesítése. Most a családi adó- és járulékkedvezmény érvényesítésének szabályait ismertetjük.

Tovább a cikkhez

Átalányadózó egyéni vállalkozók személyi jövedelemadó bevallása 54

Közeleg az éves személyi jövedelemadó bevallások benyújtási határideje és az adóhatóság is elérhetővé teszi a rendelkezésére álló adatok alapján elkészített bevallási tervezeteket. Cikkünkben áttekintjük, hogy az átalányadózó egyéni vállalkozóknak mely adatokat és milyen módon kell megadniuk az adóbevallásban.

Tovább a cikkhez

JÁRULÉKOK, TB

Tudnivalók a betegszabadságról 62

Az adott évben az alkalmazottak esetében, ha a munkavállaló megbetegszik, akkor az általánosan használt kifejezéssel ellentétben nem táppénzt, hanem ún. betegszabadságot vehet igénybe az keresőképtelensége első 15 munkanapjára. Természetesen, ha a munkavállalókat megkérdezzük, hogy a keresőképtelensége idejére miben részesültek, csak azt tudják, hogy az első 15 napra magasabb összeg jár, de azzal kevesen vannak tisztában, hogy ekkor a munkáltató által fizetett betegszabadságról van szó. Cikkünkben azt járjuk körbe, hogy milyen szabályok vonatkoznak a betegszabadságra.

Tovább a cikkhez

2024 / 05 lapszám címlap képe

E-Önadózó megtekintése

Önadózó újság: havonta 64 oldalon


Önadózó Online: e-Önadózó, gazdag szolgáltatások, mobilon és tableten is


Szabályzatok: Számviteli politika, GDPR szabályzat, Pénzmosás elleni szabályzat, Cafetéria szabályzat - előfizetőknek ingyenesen


Önadózó Gyorskérdés: szakértőink válaszolnak


2 + 2 mérlegképes kredit: kiadványkredit + szervezeti kredit


Önadózó Expressz Hírlevél: hetente kétszer


Önadózó Ügyfélszolgálat: info@onadozo.hu - telefon: 30 158 8787

A tartalmakat lapunk előfizetői regisztráció, vagy belépés után érhetik el.

Korábbi Önadózó lapszámok

Olvasói vélemények

  • Nagy elismeréssel adózunk az Önadózó szerkesztésével kapcsolatban. El kell mondjam, nagyon sok kiadványt lemondtunk a jövő évtől, de az Önadózót biztosan nem fogjuk, mert nagyon sok értékes információt találunk benne.

    Hochschornerné Strasszer Éva

  • Köszönjük szépen a cafeteria szabályzatot. Egyetlen szaklapot, fórumot sem láttunk, ahol ilyen nagy segítséget kaptunk volna (ideértve a számviteli szabályzatokat is). Örömmel vagyunk az Önök előfizetői. Igazán köszönjük az adminisztrációkkal teli szakmánkban ezt a nagy segítséget.

    Nagy Edit

  • Ebben minden benne van. A többi nyugodtan lemondható!

    T.A.

  • Köszönet a KIVA-kalkulátorért. Ez az első, ami teljesen érthető és áttekinthető, nemcsak a háttérben számol néhány adatból. Én is valami hasonló levezetést terveztem összeállítani, nagyon köszi, hogy nem kellett. 

    Móczár Magdolna

  • Mindenek előtt gratulálok Önöknek ahhoz, hogy a NGM max ponttal értékelte az Önadózó szakmaiságát a kreditpontok odaítélésekor! Hasonlóan gondolom én is már régóta, és gondoltam már tavaly év végén is, amikor egy Önadózó előfizetéssel ajándékoztam meg a könyvelőmet karácsonyra. 

    Bálint József ügyvezető

  • Tisztelt Adónet.hu Zrt! Hálásan köszönöm a feltöltött pénzmosás elleni szabályzatot, Dr. Szabó Tibor Úr alapos munkáját! Hatalmas terhet vettek le a vállunkról, nagy segítség volt a tennivalók felsorolása is! További jó munkát kívánok!

    Varga Zsuzsanna

  • Talán már több, mint egy évtizede, hogy évről-évre támaszunk és szakértő társunk az Önadózó Szaklap. Ezúton megköszönjük a színvonalas és megbízható tartalmat, amelyhez hasonlót továbbra sem találunk a szakmában.

    Kristóf Jánosné

  • Gratulálni szeretnék a munkájukhoz, az újsághoz, a weboldalhoz, a fórum szakértőinek a sok jótanácsért pedig külön köszönet! A leghasznosabb szakmai lap az Önöké, minden más kiadványt lemondtam, csak innen tájékozódom minden szakmai témában.

    Beckné Bakos Márti

  • Gondolkodom az előfizetésen, mert kezd abnormálissá válni MO-n a jogi helyzet. 35 éve vagyok a szakmában, de most semmiben nem vagyok biztos.

    B.L.É.

  • Gratulálni szeretnénk Önöknek, mert nagyon hasznos a fórum és az újság is. Csak ezt az újságot olvassuk és ezt az oldalt használjuk. Az újságba nagyon jók a gyakorlati példák, a fórum rendkívül hasznos, és mindemellett gyors is. Az ügyfélszolgálat elérhető és segítőkész.

    4 Negyed Kft.

Önadózó Cikkek

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése